Több szülés, több új probléma Nagy-Britanniában

London, 2008. február 4. (MTI) - A bevándorlóknak köszönhetően Nagy-Britanniában a születésszám az elmúlt 26 év legmagasabb szintjét érte el, ami viszont jelentősen megemelte az egészségügyi kiadásokat, s égető szakemberhiányt okozott.

Míg a brit születésű nők esetében éves szinten a szülésszám 44 ezerrel csökkent az 1990-es évek közepéhez képest, a külföldi anyák 64 ezer - 77 százalékkal több - csecsemőnek adnak életet. Az elmúlt évtizedben a bevándorlók szülészeti ellátására fordított összeg 200 millió fonttal (69,4 milliárd forint) nőtt - adta hírül a BBC brit sajtóorgánum.

Az egészségügyi minisztérium nemzeti prioritásnak nevezte az ellátás javítását, Alen Johnson miniszter pedig néhány napja jelentette be, hogy a következő három évben fokozatosan növelik a szülészeti ellátás finanszírozását. A cél az, hogy az időszak végén a területnek éves szinten pótlólagosan 122 millió fontot juttassanak.

Konzervatív bírálatok szerint a brit kormány nem rendelkezik arra vonatkozó koncepcióval, hogy miként kezelje a bevándorlás által generált magasabb születési rátát. A toryk szerint a kabinetnek nagyobb mértékben kellett volna segítenie a nemzeti egészségügyi szolgálatot, hogy az megbirkózhasson a növekvő feladatokkal.

Stephen O'Brien, a toryk egészségügyi szakpolitikusa úgy véli: a kormány bűne, hogy nem tervezett előre, nem számolt a bevándorlásnak a közszolgálatokra gyakorolt hatásával.

A konzervatív politikus a BBC-nek nyilatkozva kiemelte: A kormányt már évek óta figyelmeztették a fenyegető veszélyre, különösen ami az egészségügyet és a szülészeti ellátást illeti.

Mint Stephen O'Brien rámutatott, a toryk tavaly áprilisban bírálták Patricia Hewitt akkori egészségügyi minisztert, mondván, hogy a dolgok kicsúsztak a kormány irányítása alól.

"Miközben a születési arányszám egyre növekedett, a kormány folyamatosan azt hangoztatta, hogy mindössze több szülésznőre van szükség" - mondta a tory politikus, hozzátéve, hogy amikor a Munkáspárt hatalomra jutott, szülészeti ellátásra évi 1 milliárd fontot fordítottak, s nyolc újszülött közül egynek adott életet külföldi anya. Jelenleg az ellátás 1,6 milliárd fontba kerül, s majd minden negyedik csecsemőnek bevándorló az anyja.

A brit szülésznők kollégiumát a szakszemélyzet hiánya aggasztja.

Karlene Davis, a szervezet főtitkára szerint Nagy-Britanniában minden nőnek biztosítani kell a szülészeti ellátást, tekintet nélkül arra, hogy bevándorló-e vagy sem.

"A szülésznők a lehető legjobb ellátást kívánják biztosítani, ám a szakemberhiány miatt ez egyre nehezebbé válik" - hangsúlyozta Karlene Davis.

Diane Riches, a Norfolk-i szülésznők vezetője pedig a nyelvi nehézségekre helyezte a hangsúlyt, valamint arra, hogy a tolmácsok alkalmazása növekvő pénzügyi terhet jelent.

(MTI-Panoráma)

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
agyserkentő ételek
5 gyümölcs, amely csodát tesz az aggyal – Lassíthatják a szellemi hanyatlást
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

Gomolyfelhős, napos idő várható, melyek estére a legtöbb helyen fel is oszlanak, nagy területen kiderül az ég. Este a dunántúli tájak fölé ugyanakkor egy felhősáv nyúlik be. Az ország döntő részén nem lesz csapadék, legfeljebb keleten néhol fordulhat elő kisebb zápor. Az északnyugati szelet nagy területen kísérhetik élénk, egy-egy helyen erős lökések, majd estére mérséklődik a légmozgás. A csúcshőmérséklet 20 fok körül alakul. Késő estére 6 és 15 fok közé hűl le a levegő. Szerdán nem érvényesül fronthatás, így a frontérzékenyek szervezetét nem éri extra megterhelés.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!