SZASZ: ne csak orvosok vezethessenek le otthonszülést

Az átmeneti időszakban se csak orvosok vezethessék le az otthonszüléseket - ezt kéri törvénymódosító javaslatában a Szülők a Szabad Szülésért Társaság (SZASZ). A civil szervezet múlt pénteken már el is juttatta javaslatait az egészségügyi tárcához - hangzott el a SZASZ hétfői sajtótájékoztatóján.

Az Egészségügyi Minisztérium javaslata szerint otthonszülést legalább 10 éves gyakorlattal rendelkező szülész-nőgyógyász, illetve szülésznő vezethet majd, utóbbi csak akkor, ha elvégzi az Egészségügyi Szakképző és Továbbképző Intézet (ETI) megfelelő tanfolyamát. Az ETI a részletek kidolgozására fél évet kapna. Emiatt az átmeneti időszakban csak szakorvosok felügyelete mellett lehetne kórházon kívül szülni.

A SZASZ azt szeretné, ha jogszabály a bábáknak már januártól lehetővé tenné az otthonszülések levezetését. Szerintük ugyanis nem lehet a kórházban dolgozó szülészorvosokat bármikor kivonni munkahelyi feladataikból. A társaság egy vizsgabizottságot javasol, amelyben az EU más országaiból delegált szakképzett bábák vennének részt. A bizottság diplomájával a bábák a rendelet életbelépése után is levezethetnék a kórházon kívüli szüléseket. A SZASZ szerint ugyanis az otthonszüléshez másféle tapasztalat szükséges, mint amelyet a 10 éves kórházi gyakorlat biztosít.

A nemzetközi felmérések szerint az otthoni szüléseknél sem magasabb a csecsemőhalálozás aránya, mint a kórházakban - mondta Lobmayer Péter epidemiológus, az Orvosok a Szabad és Biztonságos Születésért képviselője.

Az otthoni szülést támogató szervezetek múlt pénteken, vagyis a módosító indítványok leadásának határidejéig eljuttatták beadványukat az egészségügyi tárcához.

Az egészségügyi miniszter hétfőn megismételte a tárca korábbi elképzeléseit. Horváth Ágnes szerint legalább egy szakorvos és egy másik szakember közreműködése szükséges az otthonszüléshez az átmeneti időszakban.

(FH)

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
agyserkentő ételek
5 gyümölcs, amely csodát tesz az aggyal – Lassíthatják a szellemi hanyatlást
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

A felhősebb tájakon szakadozik, csökken a felhőzet, ezt követően nagyrészt gomolyfelhős, napos időre van kilátás, de a gomolyfelhők időszakosan jobban összeállhatnak. Kevés helyen, nagyobb eséllyel északkeleten, keleten alakulhat ki záporeső. Az északnyugati szelet élénk lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 22 fok között várható. Szerdán nem érvényesül fronthatás, így a frontérzékenyek szervezetét nem éri extra megterhelés.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!