Szalai Anett: Mellbevágó dokumentumfilm

Ez a címe Szalai Anett első önálló dokumentumfilmjének, amelyet a filmhéten mutattak be. A cím egyrészt utal a témára, hiszen az alkotás a mellrákról szól, amellyel sajnos egyre fiatalabb korban találkoznak a nők. De a téma is mellbevágó, hiszen egy olyan 31 éves fiatal nő életútját, betegségét és gyógyulását tárja elénk, aki azonos a rendezővel, s maga vállalta a narrátor feladatát. A nem mindennapi mozi megismerteti a főhős valamennyi életérzését, gondolatait, a betegséggel kapcsolatos történéseket, és látjuk a környezet reakcióját, az emberi folyamatok alakulását. A film összefoglaló képet ad arról, hogy sokkal bonyolultabb egészségesként problémákat megoldani, mint rákos betegként normálisan élni. Az alkotás tippeket és trükköket mutat be, hogy a nőket ne betegnek, hanem különlegesnek lássák.

A film az Egészség Hídja Összefogás Egyesület, a Mol és a Raiffeisen Bank támogatásával jött létre - mondja Körtvélyes Éva, az egyesület elnöke, aki szerint fontos, hogy az orvosi műszerek, gyógyszerek támogatása mellett a cégek végre egy sokak számára értéket közvetítő filmet szponzorálnak. Mert hiába a műszer, ha az érintettek nem élnek a lehetőséggel. Szomorú, hogy a behívó ellenére a leginkább veszélyeztetett 45-65 éves korosztálynak csupán valamivel több mint a fele megy el a szűrővizsgálatokra. Ezért fontos, hogy minél több helyen, minél többféleképpen beszéljünk a betegség megelőzésének a fontosságáról, az időben történő gyógyításról, ami nem megy támogatás nélkül - tette hozzá az elnök. VG

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
agyserkentő ételek
5 gyümölcs, amely csodát tesz az aggyal – Lassíthatják a szellemi hanyatlást
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

Gomolyfelhős, napos idő várható, melyek estére a legtöbb helyen fel is oszlanak, nagy területen kiderül az ég. Este a dunántúli tájak fölé ugyanakkor egy felhősáv nyúlik be. Az ország döntő részén nem lesz csapadék, legfeljebb keleten néhol fordulhat elő kisebb zápor. Az északnyugati szelet nagy területen kísérhetik élénk, egy-egy helyen erős lökések, majd estére mérséklődik a légmozgás. A csúcshőmérséklet 20 fok körül alakul. Késő estére 6 és 15 fok közé hűl le a levegő. Szerdán nem érvényesül fronthatás, így a frontérzékenyek szervezetét nem éri extra megterhelés.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!