Minden ebéd után rosszul lett az anyósánál – amikor kiderült az ok, mindenki megdöbbent

Egy nő megrázó történetet osztott meg arról, hogyan vezetett egyre súlyosabb gyanú, majd egy váratlan felismerés a házassága végéhez.

Egy nő arról számolt be, hogy valahányszor a férjével az anyósánál ebédeltek, az étkezés után rövid időn belül erős gyomorfájdalom és rosszullét tört rá. A férje eközben teljesen jól volt, semmilyen panasza nem akadt. Eleinte véletlennek gondolta, ám amikor a dolog hónapokon át újra és újra megismétlődött, egyre nehezebb volt elhessegetnie a kételyeit.

Rossz viszony az anyóssal

A helyzetet csak súlyosbította, hogy a kapcsolata az anyósával régóta feszült volt. Ha kettesben maradtak, érezhető volt az ellenszenv, amit soha nem tudtak igazán megbeszélni. A nő ráadásul a férjétől sem kapott támogatást: ő nem hitt neki, túlzásnak tartotta a panaszait, így a családi ebédek az állandó rosszullétek ellenére is folytatódtak.

Fiatal nő a fájó hasát fogja összegörnyedve.
Gyanúra adtak okot a visszatérő panaszok. Fotó: Getty Images

Idővel a nő már szinte rettegett ezektől az alkalmaktól. Egyre biztosabb volt benne, hogy nem puszta véletlenről van szó, hiszen minden egyes alkalommal kizárólag ő lett beteg. Eljutott odáig, hogy az ebéd után már hazafelé menet is szorongott, vajon mikor törnek rá ismét a tünetek.

Cselt vetett be

Végül egy újságírói tanács alapján úgy döntött, utánajár a gyanújának. Az egyik családi ebéd során, amikor senki nem figyelt, egyszerűen kicserélte a saját szószos tálkáját a férjéével.

Az eredmény megdöbbentő volt. Ezúttal ő teljesen jól érezte magát, hazatérés után viszont a férjén jelentkeztek pontosan azok a tünetek, amelyekkel ő hónapok óta küzdött.

Másnap elmondta a férjének az igazat. Arra számított, hogy végre komolyan veszi, és együtt keresik az okát annak, mi történhetett. Ehelyett azonban a férje azzal vádolta meg, hogy szándékosan ártani akart neki.

Súlyosabb volt a probléma

Ekkor döbbent rá arra, hogy nemcsak az ebédekkel van baj. Úgy érezte, egy olyan kapcsolatban él, ahol nem hisznek neki, nem állnak mellé, és nem védik meg. Összepakolta a holmiját, elköltözött, és beadta a válókeresetet.

Az anyósokkal kapcsolatban sok rossz történet terjed a közösségi médiában, írja az nlc. Ez az eset is sokakhoz eljutott, és heves vitát váltott ki. Voltak, akik szerint az anyós szándékosan ártott neki, mások úgy gondolták, csupán egy olyan étel okozta a problémát, amit a szervezete nem bírt. A legtöbben azonban egy dologban egyetértettek: a legnagyobb probléma az volt, hogy a férj nem állt ki a felesége mellett akkor sem, amikor annak a legnagyobb szüksége lett volna rá.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

reggeli
„Mit reggelizzek, ha fogyni akarok?” – Dietetikusok elárulták, mi a legjobb választás
Magnézium vagy D-vitamin: melyiket szedjem? – Mutatjuk, miben segítenek
Hányszor normális pisilni egy nap? – Mutatjuk, mikor jelezhet gondot
5 megoldás a magas reggeli vércukorszintre – Így lenne érdemes kezdeni a napot
tojás
Kiderült, hogy a legjobb tojást enni – Nem a rántotta és nem a tükörtojás a legegészségesebb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +25 °C
Minimum: +13 °C

Többnyire napos időre számíthatunk gomolyfelhőkkel, és elsősorban az Ózd-Szeged vonal mentén alakulhat ki néhány zápor, kis eséllyel egy-egy zivatar. Az északi, északnyugati szél sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik, de csapadékgócok környékén is lehet átmeneti szélerősödés. A legmagasabb nappali hőmérséklet 22, 27 fok között várható.Késő estére 14 és 21 fok közé hűl a levegő. Frontátvonulástól ma nem kell tartanunk.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Milyen panaszokat okozhat a krónikus álmatlanság? Teszteld tudásodat! Mennyit tudsz az alvászavarok tüneteiről? Válaszolj 11 kérdésünkre, és kiderül!
kvíz
Mindent tudsz a szexről? Íme 10 kérdés, amelyen sokan elbuknak Sok félreértés övezi a testi szerelem témakörét. Vajon te mennyire vagy képben, ami a szexet illeti?