Pici súllyal is nagyok az esélyek

Magyarországon minden kilencedik-tizedik gyerek koraszülöttként jön a világra, ennek összes kockázatával. Többen, mint tőlünk nyugatra. A mai orvostudomány már egészen kicsi súllyal születetteknél is megadja nemcsak a túlélés esélyét, hanem azt is, hogy nagy többségük egészséges emberként élje az életét. Egy új szabály miatt egy részüknek ezt az esélyét támogatja az OEP, másokét legfeljebb alapítványok és adakozók jóindulata mentheti meg. Kiszámíthatatlan, kinek mi jut.

Magyarországon a koraszülések gyakoribbak, mint az Európai Unió fejlettebb országaiban - mondja dr. Nobilis András, a SOTE II. Számú Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika koraszülöttosztályának vezetője. - Nálunk az arány 10 százalék körül van, az unióban 5-6 százalék.

Azokat a kisbabákat tekintik koraszülötteknek, akik 2500 grammnál kisebb súllyal születnek, vagy 37 hétnél rövidebb időt töltenek az anyaméhben. A 2500 g alatti súllyal született újszülötteket kis súlyúaknak nevezzük. Az ilyen gyerekek különleges figyelmet és ellátást kívánnak, s egyre jobb az esélyük arra, hogy ne csak életben maradjanak, hanem megfelelő ellátással teljesen egészséges élet várjon rájuk.

A koraszülést a leggyakrabban, mintegy 70 százalékban, valamilyen fertőzés idézi elő. Akár a hüvely felől, akár a véráramon keresztül. Akár egy elhanyagolt fogsor, egy fogínygyulladás is elindíthatja azt a folyamatot, amely megemeli a sejtek válaszreakcióját a gyulladásra, és elindíthatja a méh öszszehúzódását - magyarázza az összefüggést Nobilis doktor. Igen nagy kockázatot jelentenek az abortuszok és a fizikai vagy lelki traumák.

Vizsgálatok mutatták ki, hogy a házasságon kívül született kisgyerekek átlagosan 600 grammal kisebb súllyal jönnek a világra, mint azok, akiknek a szülei házasságban élnek. Ennek az a magyarázata, hogy az anya nagyobb biztonságban érzi magát, ha stabil társa van, mint ha bizonytalanság veszi körül. A mai stresszel teli korszak sem tesz jót a kismamáknak. Hogy a feszültség, szorongás hatása abban nyilvánul-e meg, hogy koraszülött lesz a baba, vagy egészségkárosodással jön-e a világra, kiszámíthatatlan. De valamilyen kihatásra gyakran lehet számítani.

Korábban az 1500 grammnál kisebb súllyal született babáknál már kétséges volt a túlélés esélye. Ma az 500 gramm felettieknél is megvan az esély az életben maradásra. És egyáltalán nem biztos, hogy az ilyen kicsi súllyal született babák élete megpecsételődött, és sérültek lesznek.

A születési súlytól függetlenül a koraszülöttek 10-12 százalékánál fordul elő valamilyen sérülés - mondja Nobilis doktor. - Ez lehet akár halláskárosodás, vagy hogy szemüveges lesz majd a gyerek, de előfordulhat szellemi vagy mozgáskárosodás. A túlélőknek viszont a 80-90 százaléka, a mai orvosi lehetőségek mellett, már egészséges emberként élheti az életét, akár a pici súllyal születettek közül is.

Ebből a szempontból rengeteget fejlődött a tudomány az utóbbi években. Sok új módszer változtatta meg az életkilátásokat. Például a kilencvenes évektől már létezik egy olyan készítmény, amely könnyűvé teszi a koraszülött babák légzését, és sokkal rövidebb időt kell lélegeztetőgépen tölteniük, ami jelentősen csökkenti a károsodások kockázatát. Ma már azt is tudják, mikor kell a jó látás és hallás érdekében elvégezni a szűréseket, s ehhez megvannak a megfelelő módszerek. Így a hallássérültek 80-90 százaléka kap esélyt arra kellő kezeléssel, hogy egészséges hallása legyen.

Az országban 12 úgynevezett perinatális intenzív, 22 koraszülött intenzív osztály van. Közülük 12 működik szülészeti intézethez kapcsolva, ezek tekinthetők perinatális intenzív osztálynak, ahol a legszakszerűbb ellátást kaphatják az édesanyák és a koraszülöttek. Az új szabályok szerint a kiemelt kórházakban szülő kismamákat, ha koraszülésre kell számítani, nem küldhetik át az ilyen központokba, hanem már csak a kisbabát szállítják át. A felmérések szerint egy koraszülött babánál a szállítás 10-15 százalékkal növeli az agyvérzés, a halálozás vagy a sérülések kockázatát.

De azok az intézmények sincsenek irigylésre méltó helyzetben, amelyek a koraszülöttekre specializálódtak. A SOTE klinikáján például havonta 300 egészséges újszülött jön a világra. Közülük 150 baba ellátását finanszírozza az OEP, 150-ét nem. Akár koraszülött, akár nem. Tehát 150 csecsemő költségeit a klinikának ingyen kell vállalnia vagy valahonnan előteremtenie. Magára a szülésre nincs volumenkorlát. De az újszülöttekre már igen. Egy egészséges kisbaba ellátása 50-60 ezer forint költséggel jár. Egy koraszülötté akár 3-5 millió forintba is kerülhet. Nem nehéz kitalálni, hogy mely gyerekek költségét vállalja magára a társadalombiztosítás, és melyekét kevésbé. De a kórház csak utólag tudja meg, hogy melyik esetet finanszírozzák közpénzből. A többinél az alapítványok és jó emberek jóindulatára szorulnak. Szerencsés esetben sikerrel.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

fogyást segítő gyógyszer
Új fogyasztó gyógyszer jön: a vércukorszintet is hatékonyabban csökkenti
rákkeltő ételek
Egyik kedvenc reggelink lehet a rák melegágya – Így csökkentheted a rizikót
magnézium szedése
A leggyakoribb hiba, amit sokan elkövetnek a magnézium használatakor
máj
Meddig képes meggyógyítani magát a máj? – A szervezet legnagyobb túlélője
máj
Ebből tudhatod, ha a májad már nem sokáig bírja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +8 °C
Minimum: +1 °C

Többnyire erősen felhős, északkeleten tartósan borult lesz az ég, és helyenként előfordulhat kisebb eső, zápor. Legkevésbé a középső országrészben lehet csapadékra számítani. Az északnyugatira forduló szél időnként megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton általában 6 és 11 fok között várható, de az északkeleti határ közelében csak 3, 5 fok lesz. Késő este 1, 6 fok valószínű. Egy tartósan ciklonális, alacsony nyomású helyzet áll fenn, amelyhez gyenge, elnyújtott fronthatás társul.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Evés után kell fogat mosni: igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Mennyire ismered a fogápolásról keringő tévhiteket? Tudd meg, mi az igazság, és mi a mítosz a napi fogmosás és szájápolás körül!
kvíz
Melyik jobb a fogaknak: a sajt vagy a karamell? Teszteld a tudásodat! A fogaink egészségének megőrzése nagyon fontos. Egyes ételek, italok és mindennapi szokások azonban jelentősen károsíthatják a fogzománcot és a szájüreg állapotát. Lássuk, mennyire vagy képben a kockázati tényezőkkel!