Őssejtek izomsorvadásban

Az izomsorvadásban segíthetnek az embrionális őssejtek - legalábbis az első amerikai állatkísérletek eredménye szerint. Magyarországon eközben hamarosan amputáció elkerülésére már a napi gyógyításban alkalmazhatják a szöveti őssejteket.

Először sikerült embrionális őssejteket felhasználni genetikai eredetű izomsorvadás kezelésére, igaz, egyelőre egereken. A Texasi Egyetem egészségügyi központjának kutatói a betegség emberi változatának modellezésére létrehozott egerekbe őssejteket ültettek be, s ezután látványosan javult az izmok állapota, ráadásul a tumorképződés kockázatát is sikerült elkerülni.

Az izomsorvadás során a test izmai fokozatosan leépülnek: a betegségcsoport legelterjedtebb formája bénulással jár. Ennek őssejtekkel történő kezelésére már korábban is történtek kísérletek, a fő gond az volt, hogy az őssejtek szaporítása során nemcsak a kívánt sejttípusok fejlődnek, hanem olyanok is, amelyekre az adott betegség kezeléséhez nincs szükség, ráadásul a sejtek izmokba történő beültetését követően az első esetben még tumorok is kialakultak. Most azonban sikerült izolálni a hibásan működő izomsejtek állapotjavítására alkalmas sejtfajtákat, a további szelekciót követően pedig már csak egyféle sejttípus volt jelen az izmokban. Ezek a már létező izomrostokkal összeolvadva képessé váltak az izommozgáshoz szükséges és a bénulásnál hiányzó fehérje termelésére. A beültetést követően a kezelt állatok izomrostjai erősebbé váltak, de javult a kezelt egerek mozgása is, ami bizonyítja, hogy az embrionális őssejtek beültetése valódi terápiás haszonnal járhatna a betegség kezelésében.

Ezek a biztató kísérletek azonban egyelőre nem jelentik azt, hogy az őssejtek ilyen irányú emberi alkalmazása "zöld utat" kaphatna, egyelőre csak reményteli kísérletekről szólnak a híradások.

Így a magyar kutatók, illetve az engedélyező hatóságok is egyelőre értetlenül állnak a neves plasztikai sebész, dr. Seffer István korábbi nyilatkozatai előtt, mikor az egyik, valószínűleg szklerózis multiplexben szenvedő hazai művésznek ígérte: őssejtkezeléssel hamarosan lábra állítja. Kaposváron nemrég nyitották meg az IRM Őssejtkutató Laboratóriumot. A szakember nyilatkozata szerint itt a világ eddigi leghatékonyabb és legkockázatmentesebb módszerével állítanak majd elő őssejteket. Seffer úgy véli, hogy azok a betegek, akiknek szinte az őssejtkezelés az egyetlen remény a gyógyulásra, akár már jövőre Magyarországon gyógyulhatnak. A sebész arról beszélt, hogy komplett kezelést dolgoznak ki, de a munka elkezdéséhez egyelőre még további engedélyekre várnak.

Az engedélyező hatóságtól kapott információink szerint a plasztikai sebész negyedszeri próbálkozás után is mindössze arra kapott engedélyt, hogy őssejteket állítson elő. Mandl József, az ilyen kérelmeket elbíráló Egészségügyi Tudományos Tanács titkára szerint Magyarországon jelenleg csak Budapesten és Debrecenben zajlanak klinikai próbák. Igaz, reális esély van arra, hogy bizonyos betegségcsoportokban, elsősorban a perifériás érbetegségek kezelésében rövidesen már ne csak kísérleti jelleggel történjen a gyógyítás.

Sarkadi Balázs akadémikus, őssejtkutató szerint a szakma egyelőre nem tud arról, hogy bárhol a világon emberi kísérletek és kezelések folynának embrionális őssejtekkel izomszövetek "újjáélesztésére", ilyen típusú kezelést még sehol a világon nem engedélyeztek.

- Kétféle őssejtet különböztethetünk meg. Az egyik az embriókból származó embrionális őssejt, a másik a testi, akár felnőttekben is megtalálható szöveti őssejt. Az elsők talán többféle szövetet is képezhetnek, de éppen ezért veszélyesebbek is, hisz tumorburjánzást is elindíthatnak. A szöveti őssejtek talán kevesebbet tudnak, azaz csak bizonyos szöveteket képezhetnek, de sosem okoznak daganatot - mondja a professzor.

- Az őssejtbeültetés még csak a csontvelőpótlásnál számít bevett eljárásnak. A perifériás érképzésben, érmegújításban, az amputáció elkerülésében egyelőre kísérleti jelleggel, de eredményesen alkalmazták Debrecenben, s várhatóan, akár egy éven belül, a napi, kórházi gyógyító munkába is beépülhet. Emellett a szívizom-rekonstrukció területén vannak még biztató klinikai próbálkozások őssejtekkel - tette még hozzá Sarkadi Balázs.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
agyserkentő ételek
5 gyümölcs, amely csodát tesz az aggyal – Lassíthatják a szellemi hanyatlást
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

Gomolyfelhős, napos idő várható, melyek estére a legtöbb helyen fel is oszlanak, nagy területen kiderül az ég. Este a dunántúli tájak fölé ugyanakkor egy felhősáv nyúlik be. Az ország döntő részén nem lesz csapadék, legfeljebb keleten fordulhat elő kevés helyen kisebb zápor. Az északnyugati szelet nagy területen kísérhetik élénk, egy-egy helyen erős lökések, majd estére mérséklődik a légmozgás. A csúcshőmérséklet 20 fok körül alakul. Késő estére 6 és 15 fok közé hűl le a levegő. Szerdán nem érvényesül fronthatás, így a frontérzékenyek szervezetét nem éri extra megterhelés.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!