Országok, ahol jobb a nők élete

Norvégia a legélhetőbb ország a világon a nők számára - derült ki egy új, a nemzetközi nőnap alkalmából megjelent tanulmányból. Magyarország nem került be a ranglista közvetlen élmezőnyébe.

Melyek a legboldogabb és legegészségesebb nemzetek a világon? Részletek itt.

A Nestpick ingatlanközvetítő cég elemzése szerint a norvégok után a svéd és a kanadai nők társadalmi helyzete a legjobb a Földön. A kutatás során összesen 100 országban vizsgálták meg a szakértők a nők életét leginkább befolyásoló tényezőket, beleértve a karrierlehetőségeket, a nemi egyenlőséget, a jogszabályi környezetet és az infrastruktúrát. E kategóriák között egyebek mellett olyan szempontokat vettek figyelembe, mint a nők foglalkoztatottsága, oktatáshoz való hozzáférhetősége, személyi biztonsága vagy éppen a nők szavazati joga bevezetésének éve. Az így kapott értékekből alakult ki az egyes államok női élhetőségi indexe.

A legjobb összesített értékelést tehát Norvégia kapta, de az északi országok általában véve is előkelő helyeket értek el ebben az összevetésben, hiszen sorrendben Svédország, Finnország, Izland és Dánia is befért a legjobb hat közé, ahol az egyedüli kivételt a harmadik helyezett, tehát még éppen dobogós Kanada jelenti. A munkahelyi viszonyok tekintetében Izland, infrastruktúra terén Kanada, nemi egyenlőségben Norvégia, míg a törvényi szabályozásra nézve Észtország bizonyult a legjobbnak. Érdemes megemlíteni, hogy ez utóbbi kategóriában Magyarország is dobogós, köszönhetően az abortusz jogi értelemben vett elérhetőségének, illetve annak, hogy a hazai támogatási rendszer összesen 1120 napot biztosít az anyáknak arra, hogy otthon maradjanak kisgyermeküket nevelve.

Egy új kutatás szerint Norvégia a világ legélhetőbb országa nők számára
Egy új kutatás szerint Norvégia a világ legélhetőbb országa a nők számára (fotó: iStock)

A magyar nők helyzete számokban

Milyen a nők helyzete ma a magyar társadalomban? Erre a kérdésre kerestük a választ cikksorozatunkban, amelyet ide kattintva olvashat el.

Ezzel együtt összesítésben csupán a 30. helyen állunk, bár így is megelőzzük például az Egyesült Államokat vagy Japánt. Itthon a teljes népességszámon belül 52,43 százalék a nők aránya, a kormányzati pozícióknak viszont csupán 6,3, a vezető beosztású munkahelyi állásoknak pedig 37,6 százalékát töltik be nők. Közbiztonság terén a 33., az oktatáshoz való hozzáférhetőségben a 30., míg az egészségügyi ellátások elérhetősége tekintetében az 51. helyen állunk a 100 ország között. Ez utóbbiban olyan államok is megelőzték Magyarországot, mint például Venezuela, Szaúd-Arábia vagy éppen Albánia.

A nemek közötti bérszakadék itthon 9,36 százalék, ami a 33. helyre elegendő a listán, és ami átszámítva azt jelenti, hogy a magyar nők minden évben november 26. után lényegében ingyen dolgoznak. A differencia Romániában a legalacsonyabb, ahol 1,55 százalékkal keresnek többet a férfiak, míg Laoszban (1,96 százalékkal) és Kamerunban (5,8 százalékkal) a nőket fizetik meg jobban munkahelyükön. Rémisztő statisztika, hogy a női emberkereskedelmet bemutató magyar indexnél csupán 13 ország rendelkezik rosszabb mutatóval: Oroszország, Irán és Venezuela a sereghajtók, míg a hazai állapotoknál például Kambodzsában, Indiában és Katarban is jobb a helyzet. Maximális értékelést ebből a szempontból kizárólag Kanada, Dánia, Ausztrália, Ausztria és Norvégia tud felmutatni.

Európa kiemelkedik

A nők számára leginkább élhető 20 ország közül 16 európai. Észak-Amerikát a 3. helyezett Kanada, Óceániát a 12. Ausztrália és a 18. Új-Zéland, Ázsiát a 13. Szingapúr képviseli az élmezőnyben. Dél-Amerikából a 37. Chile, Közép-Amerikából a 45. Costa Rica, míg Afrikából a 67. Tunézia végzett legelőrébb. A százas mezőnyben Nigéria, Etiópia és Pakisztán kapta a legrosszabb értékelést. A listán négy olyan állam szerepel, ahol a nők szavazati jogát csupán az új évezredben vezették be: Bahreinben 2002, Ománban 2003, az Egyesült Arab Emirátusokban 2006, Szaúd-Arábiában pedig 2015 óta voksolhatnak a nők.

Forrás: nestpick.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +30 °C
Minimum: +15 °C

Túlnyomóan felhőtlen vagy derült, napos időben lesz részünk, de az északkeleti, keleti tájakon kevés fátyol- és gomolyfelhő lehet az égen. Csapadék nem lesz. Az északi, északkeleti szelet a Dunától keletre nagy területen kísérhetik élénk lökések, de az északkeleti megyékben egy-egy erős lökés is előfordulhat. A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 27 és 31 fok között alakul. Késő estére 16 és 25 fok közé hűl le a levegő. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.