Ne féljünk a szüléstől

Mi lesz, ha nem érek időben a kórházba? Mi van, ha az orvosom nem ér oda? Kibírom-e majd a fájdalmat? És mi van akkor, ha nem tudom visszatartani a székletemet a szülőágyon?

Ilyen és ezekhez hasonló kérdések, sőt, aggályok gyakran foglalkoztatják a kismamákat, akkor is, ha először szülnek, de akkor is, ha a most várt baba nem az első lesz.

Sok minden közrejátszik a félelmekben, akár a múltbeli kellemetlen tapasztalatok, akár mások rémtörténetei, vagy egyszerűen a félelem az ismeretlentől. És persze, előtérbe kerülhetnek teljesen valós aggályok is.

Ne bízzunk vakon abban, hogy majd alapos tervezéssel mindent megoldhatunk. Az orvosok szerint ez nem mindig a legjobb módja a félelem eloszlatásának. A szüléskor egyedül a baba irányítja az eseményeket.

A leggyakrabban felmerült kérdésekre a következőkben néhány megnyugtató választ adunk közre.

Félelem a fájdalomtól

Minden kismama hallott már rémtörténeteket az elviselhetetlen fájdalomról. Fontos, hogy megbeszéljük félelmeinket az orvosunkkal, és azt is, milyen eszközök állnak majd rendelkezésre a fájdalom csillapítására. Jó tudni, van-e a kórházban 24 órás érzéstelenítés, azaz bármikor szülünk is, kaphatunk-e szükség esetén epidurális érzéstelenítést. Ha nem, akkor se essünk pánikba, beszéljünk orvosunkkal a többi lehetőségről.

Sokan félnek a fájdalomcsillapítóknak a babára gyakorolt hatásától, de ezek manapság már legfeljebb múló aluszékonyságot okozhatnak, a mamára és babára egyaránt veszélytelenek.

Félelem az epidurális érzéstelenítéstől

Lehet, hogy megnyugtató annak tudata, hogy ez a megoldás rendelkezésre áll, sokaknál mégis a várható epidurális érzéstelenítés az aggodalom újabb forrása. Szakemberek szerint a szövődmények száma elenyészően csekély, a leggyakoribb a fejfájás, de ez is könnyen orvosolható.

Félelem a császármetszéstől

Előre emiatt sem érdemes aggodalmaskodni. Ha az orvos szülés közben mégis ezt a megoldást javasolná, bízzunk benne, hogy a baba szempontjából a legmegfelelőbb beavatkozást választja. Kérjük meg, magyarázza el, miért van erre szükség. A császármetszés kockázata is igen alacsony.

Félelem attól, hogy nem érünk időben a kórházba

Mindenki hallott már taxiban vagy mentőautóban született babákról. Valójában azonban a legtöbb nőnél, különösen az első ízben szülőknél, ennek a valószínűsége igen kicsi. A vajúdás általában hosszabb ideig tart, mint gondolnánk. Fontos, hogy ismerjük szervezetünk jelzéseit, és odafigyeljünk rájuk. Megnyugtató lehet, ha a szülés várható időpontja előtt két héttel már minden össze van csomagolva, és megoldottuk azt is, ki vigyáz az idősebb testvérekre, ha hirtelen kell indulni a kórházba.

Félelem attól, hogy az orvos nem ér be időben

Nyugalom, nem hagyják egyedül a vajúdó nőt akkor sem, ha az orvosa mondjuk egy óriási közlekedési dugó miatt késik. Mindig van szakorvos, szülésznő készenlétben.

Félelem attól, hogy nem tudjuk visszatartani a székletünket szülés közben

Sok orvos szerint ez nemhogy szégyen, hanem a lehető legbiztosabb jele annak, hogy nem kell császármetszést végezni, minden a maga természetes útján halad. Ha így tekintjük ezt a kérdést, elfeledkezhetünk a helyzet kínos voltáról, és örülhetünk, hogy kisbabánk mindjárt a világra jön.

WebMD

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
agyserkentő ételek
5 gyümölcs, amely csodát tesz az aggyal – Lassíthatják a szellemi hanyatlást
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

A felhősebb tájakon szakadozik, csökken a felhőzet, ezt követően nagyrészt gomolyfelhős, napos időre van kilátás, de a gomolyfelhők időszakosan jobban összeállhatnak. Kevés helyen, nagyobb eséllyel északkeleten, keleten alakulhat ki záporeső. Az északnyugati szelet élénk lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 22 fok között várható. Szerdán nem érvényesül fronthatás, így a frontérzékenyek szervezetét nem éri extra megterhelés.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!