„A mai generáció már nem akar csendben szenvedni” – Ezért nem lehet tabu a menopauza a munkahelyen

A menopauzára ma is sokan tabuként tekintenek, különösen a munka világában. Pedig a nyílt kommunikáció segíthet megkönnyíteni ezt a sokszor nehéz időszakot.

A menopauza természetes változás, amelyen minden nő átesik. A folyamat általában a negyvenes évek végén vagy az ötvenes évek elején megy végbe, viszont az azt megelőző szakasz, a perimenopauza már jóval korábban elkezdődhet. Ebben az időszakban a menstruáció rendszertelenné válik, és már jelentkezhetnek olyan, a menopauzára jellemző tünetek is, mint a hőhullámok, az ingerlékenység, a hüvelyszárazság, a hangulatingadozások és az alvászavarok. Ezek a panaszok pedig nagy hatással vannak az érintettek életminőségére, és a mindennapi feladatok között a munkahelyi teljesítményt is befolyásolják.

A menopauza hatása a munkahelyre

Menopauzáról akkor lehet beszélni, amikor legalább 12 hónap eltelt az utolsó menstruáció óta. Ez a magyar nők körében átlagosan 50-51 éves kor körül következik be. Hazánkban több mint kétmillió 50 év feletti nő él. 2020-as adatok szerint pedig világszerte több mint 600 millió, 45 és 59 év közötti nő él, akik közel fele, 47 százaléka dolgozik is. Tehát a munkaerőpiacon nagyon is aktív korcsoportról van szó. Ennek ellenére kevés figyelem irányul a témára – sőt, inkább tabuk övezik a jelenséget.

Hőhullámtól szenvedő nő
A hőhullámok a leggyakoribb menopauzás tünetek közé tartoznak. Fotó: Getty Images

A súlyos menopauzás tünetektől szenvedő nőket ráadásul nagyobb valószínűséggel éri hátrány a munkahelyükön. Ebbe beletartozhat az, hogy többször vesznek ki betegszabadságot (és sokan nem merik elismerni, hogy mi miatt), de a pszichés problémák, mint például az ingerlékenység vagy a szorongás hatására fel is mondhatnak, vagy visszautasíthatnak egy előléptetést, mert nem érzik rá alkalmasnak magukat.
Az érintettek helyzetét olyan tényezők is súlyosbíthatják, mint a menopauzával kapcsolatos ismeretek hiánya, a rugalmatlan munkakörülmények és a magas stresszel járó feladatok. Ha pedig a menopauzás tünetek kezeletlenül maradnak, akkor jelentősen csökkenhet az érintettek munkahelyi teljesítménye, aminek pedig gazdasági következményei is lehetnek.
Fontos, hogy a panaszok ugyan a menopauza természetes velejárói, de ez nem jelenti azt, hogy az érintetteknek csendben kell elviselniük ezeket. A változás egyik első lépése az edukáció: sok nő nincs tisztában vele, hogy a panaszait a változókor okozza. Ennek részben az az oka, hogy a perimenopauza akár a negyvenes évek elején is elkezdődhet, amikor a többség még nem gondol a menopauzára mint a testi és a lelki problémák okozójára. Pedig az olyan vazomotoros tünetek, mint például a hőhullámok, akár 7-10 évig is fennállhatnak.

„Már nem akarnak csendben szenvedni”

A Tescónál az elmúlt években felismerték, hogy tenniük kell az ügyben: 2020-ban indították el programjukat, amely az érzékenyítés és párbeszéd révén támogatja munkatársaikat a változókor időszakában. Az áruházlánc az ismeretterjesztés érdekében most a Magyar Menopausa Társasággal (MMT) közösen kampányt indított. Öt hipermarketben külön szekciót alakítottak ki azoknak a termékeknek, amelyek segíthetnek enyhíteni a menopauzával összefüggő panaszokat. Ezen kívül egy QR-kódot beolvasva hasznos információkhoz is juthatnak a témával és az életminőségük javításával kapcsolatban a vásárlók.

„A menopauza minden nő esetében egyedi módon zajlik, és a hormonális változások rövid és hosszú távon is hatással lehetnek az életminőségre és bizonyos egészségi kockázatokra. Éppen ezért kulcsfontosságú a pontos, hiteles információ és a megalapozott döntéshozatal. A Magyar Menopausa Társaság edukációs partnerként abban vesz részt, hogy a kezdeményezésben megjelenő tájékoztató tartalmak szakmailag ellenőrzöttek és közérthetők legyenek. A vásárlóknak azt javasoljuk, hogy tájékozódjanak megbízható forrásból, figyeljenek a rendszeres szűrővizsgálatokra, és szükség esetén konzultáljanak egészségügyi szakemberrel. Bízunk abban, hogy minél többen élnek majd a QR-kód nyújtotta információs lehetőséggel” – nyilatkozta Dr. Magyar Zoltán, a Magyar Menopausa Társaság elnöke.

„Most egy olyan generáció éri el a menopauza időszakát, amely már nem csendben akar szenvedni. Olvasnak, tájékozódnak, meg akarják találni a lehetőségeiket, és ezt az új életszakaszt is egészségesen és aktívan szeretnék megélni – nőként és orvosként is nagyon örülök ennek” – mondta Dr. Farkas Eszter szülész-nőgyógyász.

A Tesco Magyarország 2023-ban 300 női munkavállalója körében mérte fel a menopauzával kapcsolatos tapasztalatokat. A kérdőívet kitöltők 70 százalékánál jelentkeztek változókori panaszok, és mintegy felükkel előfordult, hogy a munkahelyükön nem tudtak megfelelően teljesíteni. A fáradékonyságot, a stresszt, a türelmetlenséget és a koncentrációhiányt nevezték meg mint a munkavégzést leginkább befolyásoló tüneteket. Tízből egy érintett munkavállaló szabadságot is kénytelen volt kivenni a menopauza miatt.
A felmérésből az is kiderült, hogy sokan nem jelzik vezetőjük felé, ha a klimax miatt nem tudják elvégezni feladataikat. Ennek leggyakoribb okai közé tartozik, hogy férfi a főnökük, míg másokat a témával kapcsolatos stigmáktól való félelem tart vissza. Ezenkívül sokan tartanak attól, hogy ha nyíltan beszélnek gondjaikról, akkor munkahelyükön azt fogják gondolni róluk, hogy nem tudják jól elvégezni a munkájukat. A válaszadók szerint a rugalmasság, a férfi vezetők érzékenyítése, az edukáció, a közösség és egy menopauza szabályzat segítené őket ebben az időszakban a munkahelyükön.

Így segíthet a munkahely

A menopauza megterhelő és stresszes éveiben a munkáltató többféleképpen is segítheti a dolgozókat. A Brit Menopauza Társaság szerint egy belső szervezeti iránymutatás összeállítása és megosztása segíthet abban, hogy a munkavállalók számára megkönnyítsék ezt az időszakot.

Gondolkodó középkorú nő.
Sokan koncentrációs nehézségekről számolnak be ebben az időszakban. Fotó: Getty Images
  • Az egyik legfontosabb lépés az edukáció. Ha a változókorban lévő nők tudják, mi miatt teljesíthetnek rosszabbul, és úgy érzik, nyíltan beszélhetnek az élményeikről, akkor nem veszítik el az önbizalmukat saját magukban és a képességeikben. Ezáltal kevesebb stressz éri őket, ami a mentális egészségükre és a teljesítményükre is jó hatással van. 
  • A tájékozottság ugyanakkor nemcsak a nőknél fontos, hanem a férfiak esetében is, különösen azoknál, akik vezető pozíciót töltenek be. Ha tisztában vannak azzal, hogy kollégájuk min megy keresztül, meg tudják adni számára a szükséges segítséget, esetleg átszervezést (például home office gyakoribb engedélyezése).  
  • Egy olyan környezetre van szükség, ahol ezt a természetes állapotot nem kezelik tabuként, és ahol az érintettek úgy érzik, beszélhetnek a tüneteikről anélkül, hogy stigmatizálnák őket. Sok nő nem szívesen osztja meg a panaszait egy férfi felettessel; ilyen esetben segíthet, ha van egy kijelölt kolléga, például a HR-osztályon, akihez lehet fordulni az ilyenkor felmerülő problémákkal. Ha a munkaadó rugalmasan áll az esetleges rosszullétekhez, koncentrációs nehézségekhez és fizikai problémákhoz, és ezekre megoldást keres, akkor a nők kisebb eséllyel mondanak fel.

Több szokással is enyhíthetők a menopauza tünetei

A fenti panaszokra sajnos nincs csodaszer, amitől egy csapásra elmúlnának. Viszont egyes életmódbeli változtatások segíthetnek a változókorral járó panaszok enyhítésében. E körben említhető:

  • a rendszeres alvási rutin kialakítása, ami segíthet az alvászavarokon;
  • a kalciumban gazdag ételek fogyasztása (mivel a hormonháztartás változása miatt megnő a csontritkulás veszélye);
  • a jóga vagy a meditáció, vagy bármilyen olyan tevékenység, amely segít szellemileg feltöltődni;,
  • a rendszeres mozgás, különösen az erősítő edzések;
  • valamint az olyan szokások elhagyása, mint a dohányzás vagy az alkoholfogyasztás.

Fontos, hogy ne egyik napról a másikra vezessük be az új szokásokat, és ne is várjunk azonnali javulást tőlük. Viszont ha a bevezetésük ellenére hosszabb idő alatt sem tapasztalunk változást, vagy ha a panaszok olyan súlyosak, hogy a mindennapokat megnehezítik vagy egyenesen ellehetetlenítik, akkor orvosi segítségre van szükség.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +6 °C

A kevés gomolyfelhő és az észak, északnyugat felől érkező, helyenként meg is vastagodó fátyolfelhőzet mellett legalább többórás napsütésre van kilátás csapadék nélkül. A délies szél főként az Alpokalján megélénkülhet, máshol általában gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 22 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.