Megváltozott a vércsoportja egy ausztrál lánynak

Egy ausztrál lány vércsoportja magától megváltozott, miután májátültetésen esett át. A lány szervezete a donor immunrendszerét is átvette - tette hozzá az orvos. A Demi-Lee Brennant kezelő ausztrál orvosok tanulmányt jelentettek meg az egyedi esetről a The New England Journal of Medicine című vezető amerikai orvostudományi szaklapban csütörtökön.

A kislány kilenc éves volt, amikor májátültetésen esett át, és kilenc hónappal később fedezték fel a különös változást - tudta meg az AFP. A kapott májból őssejtek váltak le, és a lány gerincvelőjébe vándoroltak, valószínűleg ez okozta a változást. A kislány most 15 éves és egészséges - mondta Michael Stormon, a lányt kezelő hepatológus.

Stormon azt mondta, számos előadást tartott az esetről világszerte, de egyetlen más hasonló esetről sem tud. Az eset különösen érdekes, mert a szervátültetéseknél a leggyakoribb probléma az, hogy a beteg immunrendszere nem fogadja el, és kilöki a kapott szervet. Stormon szerint szerencsés véletlenek sorozata vezethetett az egyedi változáshoz, többek között egy átültetés utáni fertőzés. Most az a feladat, hogy megállapítsák, más betegeknél elő tudnak-e idézni hasonló reakciót - tette hozzá az orvos. (FH)

hirtv

(2008.01.24. 10:35)

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
agyserkentő ételek
5 gyümölcs, amely csodát tesz az aggyal – Lassíthatják a szellemi hanyatlást
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

Gomolyfelhős, napos idő várható, melyek estére a legtöbb helyen fel is oszlanak, nagy területen kiderül az ég. Este a dunántúli tájak fölé ugyanakkor egy felhősáv nyúlik be. Az ország döntő részén nem lesz csapadék, legfeljebb keleten néhol fordulhat elő kisebb zápor. Az északnyugati szelet nagy területen kísérhetik élénk, egy-egy helyen erős lökések, majd estére mérséklődik a légmozgás. A csúcshőmérséklet 20 fok körül alakul. Késő estére 6 és 15 fok közé hűl le a levegő. Szerdán nem érvényesül fronthatás, így a frontérzékenyek szervezetét nem éri extra megterhelés.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!