Megnyitották a szigetvári gyógyfürdőt

Szigetváron a gyógyfürdő ünnepélyes megnyitóján Paizs József, Szigetvár polgármestere elmondta, az önkormányzat és a Sziget-Víz Kft. közös beruházásában, saját forrás és mintegy negyedmilliárd forint állami támogatás felhasználásával épült meg, az 1,2 milliárdba kerülő szigetvári gyógyfürdő.

A polgármester szerint a három éven át tartó építkezés eredményeként Szigetvár szívében, a régi fürdő kéthektáros területén impozáns fürdőkomplexum létesült. A jövőről szólva a város első embere kitért arra is, előrehaladott tárgyalások folynak lehetséges magánbefektetőkkel a fürdő szomszédságában felépülő szállodáról.

A fürdőt 1966-ban, eredménytelen olajkutatás során talált forrás 800 méter mélyről feltörő, 62 Celsius fokos vize látja el elegendő nátriumkloridos alkáli hidrogén-karbonátos hévízzel. E minősített gyógyvíz elsősorban mozgásszervi megbetegedések kezelésénél hatékony, de alkalmazható időskori csontritkulásnál, s pajzsmirigy betegségek, nőgyógyászati problémák megszüntetéséhez is.

A Szigetvári Gyógyfürdő és Tanuszoda már szeptember eleje óta fogad vendégeket. A fürdő nyáron 1260 vendéget fogadhat egy időben, az őszi, téli és tavaszi hónapokban hétszázan válthatnak jegyet. A vendégeket a fedett részen három, a kéthektáros szabad téren négy medence várja közel ezer négyzetméteres víztükörrel.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
agyserkentő ételek
5 gyümölcs, amely csodát tesz az aggyal – Lassíthatják a szellemi hanyatlást
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

Gomolyfelhős, napos idő várható, melyek estére a legtöbb helyen fel is oszlanak, nagy területen kiderül az ég. Este a dunántúli tájak fölé ugyanakkor egy felhősáv nyúlik be. Az ország döntő részén nem lesz csapadék, legfeljebb keleten fordulhat elő kevés helyen kisebb zápor. Az északnyugati szelet nagy területen kísérhetik élénk, egy-egy helyen erős lökések, majd estére mérséklődik a légmozgás. A csúcshőmérséklet 20 fok körül alakul. Késő estére 6 és 15 fok közé hűl le a levegő. Szerdán nem érvényesül fronthatás, így a frontérzékenyek szervezetét nem éri extra megterhelés.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!