"Megdöbbentően tájékozatlanok szexuálisan a fiatalok"

A fiatalok megdöbbentően tájékozatlanok a szexről - derült ki egy új felmérésből, amelyet az InfoRádiónak az "AHA" nevű felvilágosító programot 2001 óta működtető Szülészeti-Nőgyógyászati Prevenciós Tudományos Társaság főtitkára ismertetett.

A Szülészeti-Nőgyógyászati Prevenciós Tudományos Társaság főtitkára elmondta, hogy az évi 46 ezer abortusz 5,3 százalékát fiatalkorúakon végzik el.

Szőnyi György hozzátette: a legtöbb fővárosi fiatal ma már nem 17, hanem 15 évesen kezdi meg a szexuális életet, tízből kilencen azonban nem védekeznek a terhesség ellen, mert nem tudják, hogyan kell.

Tíz fiatalból kilenc nem védekezik az első szexuális aktus során. Ennek oka a szakember szerint az, hogy az első együttlétek nem tervezettek, de ami még ennél is fontosabb, hogy felkészületlenek az ilyen élethelyzetre.

Ez nem csak magyar, hanem európai jelenség, bár a kontinens nyugati részén kicsit jobbak a mutatók, ott a fiatalok 70 százaléka nem védekezik az első aktus során - mondta el Szőnyi György.

"A 15-16 éves korosztályhoz ugyan rengeteg információ jut el a szexuális élettel kapcsolatban, de az alapvető információkat nem kapják meg" - tette hozzá a Szülészeti-Nőgyógyászati Prevenciós Tudományos Társaság főtitkára.

Magyarországon 2001-ben 57 ezer terhesség-megszakítás történt, ennek tíz százaléka 18 éves illetve ennél fiatalabb nőn. Tavaly a 46 ezer terhesség-megszakítás esetében 5,8 százalék volt ez az arány. "Ez a javulás a szakmai összefogásnak és egy középiskolai programnak köszönhető" - vélte Szőnyi György.

A szakember szerint gondot jelent, hogy a szülők továbbra is tabutémaként kezelik a szexualitással kapcsolatos kérdéseket, azt remélve: az iskola majd felvilágosítja a gyerekeket. Ezért a Szülészeti-Nőgyógyászati Prevenciós Tudományos Társaság a szülők képzésére is programot indít - mondta el a szervezet főtitkára.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
agyserkentő ételek
5 gyümölcs, amely csodát tesz az aggyal – Lassíthatják a szellemi hanyatlást
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

Gomolyfelhős, napos idő várható, melyek estére a legtöbb helyen fel is oszlanak, nagy területen kiderül az ég. Este a dunántúli tájak fölé ugyanakkor egy felhősáv nyúlik be. Az ország döntő részén nem lesz csapadék, legfeljebb keleten fordulhat elő kevés helyen kisebb zápor. Az északnyugati szelet nagy területen kísérhetik élénk, egy-egy helyen erős lökések, majd estére mérséklődik a légmozgás. A csúcshőmérséklet 20 fok körül alakul. Késő estére 6 és 15 fok közé hűl le a levegő. Szerdán nem érvényesül fronthatás, így a frontérzékenyek szervezetét nem éri extra megterhelés.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!