„Még azt hiszik, hogy taperolom” – sokan inkább nem segítenek az ájult nőkön

„Nincs senki, aki odamenne egy ájult nőhöz?” – hangzik el a kétségbeesett kérdés Oroszlán Szonjától, miután Pokorny Lia a szerepe szerint váratlanul összeesik az adóhivatal ügyfélszolgálatán. Az Országos Mentőszolgálat Alapítvány legújabb kampányfilmje ismét egy nagyon fontos dologra igyekszik felhívni a figyelmet.

Nem véletlen, hogy éppen a Nemzetközi Nőnapra időzítette legújabb edukációs kisfilmjének megjelenését az Országos Mentőszolgálat Alapítvány (OMSZA). A „Nő a tét” című videóban az látható, hogy a Pokorny Lia által alakított dr. Bárány Olga ügyvédnő az egyik pillanatban még fáradtságra, mellkasi nyomásra, bal karba és nyakba kisugárzó fájdalomra, gyomorfájásra és izzadásra panaszkodik, a másikban pedig már ájultan esik össze.

Sokan inkább nem segítenek az ájult nőkön

Az eszméletlen beteg körül álló férfiak érzik ugyan, hogy nagy baj lehet, és segíteni kellene az ügyvédnőnek, azonban nem mertnek odalépni hozzá. „Még azt hiszik, hogy taperolom” – fogalmazott Bala szerepében Csuja Imre. Végül a Timit alakító Oroszlán Szonja megy oda a földön fekvő nőhöz, és magyarázni kezdi, hogy mit kell tenni, ha egy eszméletlen nőt látunk a földön feküdni.

Ahogy a kisfilmben is hallható, akár férfi, akár nő a bajbajutott személy, a feladat mindenesetben ugyanaz: megvizsgálni, hívni a 112-t, majd elkezdeni a mellkaskompressziót. „A lényeg, hogy erősen és gyorsan csináld. Egy másodperc alatt kb. kétszer, mintha a Stayin’ Alive ritmusára csinálnád. Ne hagyd abba, amíg magához nem tér, vagy míg a mentők ki nem érkeznek” – magyarázta Csuja Imre.

„Aggódsz, hogy félreértik, mert cicije van? Hidd el, a végén hálás lesz, hogy megmentetted az életét” – mutatott rá Oroszlán Szonja. „Tartsd életben, legyél te is életmentő!” – tette hozzá.

Pofon egyszerű, neked is menni fog! Most légy férfi! Vagy nő” – jegyezte meg a Balát játszó színész.

Félünk az „illetlen viselkedéstől”

A kisfilmhez az ötletet az Országos Mentőszolgálat Alapítvány friss kutatásának eredménye adta. Arra keresték a választ, hogy vajon egyenlő eséllyel indulnak-e a nők és férfiak a túlélésért folytatott küzdelemben, ha hirtelen szívhalál következik be náluk és laikusokra vannak utalva. Több külföldi felmérés ugyanis azt állapította meg, hogy az emberek több mint fele inkább hagyna meghalni egy földön fekvő, eszméletlen nőt, minthogy azt kockáztassa, illetlen viselkedéssel vádolják meg, mert hozzáért.

Mint kiderült, a magyar emberek még mindig elsősorban attól tartanak, hogy laikusként csak ártani tudnak, ha megkezdik az újraélesztést, legyen szó akár nőről, akár férfiról. A nők újraélesztésétől viszont itthon és külföldön is hasonló okokból tart a lakosság. Az Országos Mentőszolgálat Alapítvány közleményében azt írta, a Nemzetközi Nőnapra időzített, (nem csak) a nőkért szóló kampánnyal ugyanaz a fő céljuk, mint az eddigi kisfilmekkel: „ha egy ember életét is sikerül megmenteni vele – legyen akár férfi, akár nő –, már megérte” – fogalmaztak.

Kiemelt képünk illusztráció, forrása: Getty Images

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

Gomolyfelhős, napos idő várható, a gomolyfelhők szétterülve néhol átmenetileg felhősebb időszakokat okoznak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!