Meddő vagyok, soha nem lehet gyerekem?

Sok nő számára talán az a legszörnyűbb, amikor több hónapos-éves sikertelen próbálkozást követően orvosától kap egy papírt, amin ez áll: meddőség. Azonban érdemes tisztázni, hogy mit is jelent ez a diagnózis, mivel a szakember közreműködésével kezelni és gyógyítani lehet.

A köznyelv a meddőséget úgy aposztrofálja, hogy az abban szenvedő embernek nem lehet gyereke. Ez pedig sokakat megrémiszt, mert a kifejezés nagyon véglegesnek tűnik. Szerencsére manapság az már nagyon ritka dolognak számít, hogy valaki szeretne gyermeket, és az több-kevesebb orvosi segítséggel ne sikerüljön.

Sok nő azt hiszi, hogy teherbe esni könnyű, és már az első hónapban sikerül. De nem ritka, hogy hosszú hónapok telnek el, míg végre pozitívat mutat a teszt. A jó hír az, hogy vannak olyan gyógyteák, melyek fogyasztása növeli az esélyt. Kattintson! Orvosi értelemben a meddőség egy kicsit másképpen fest. Azok a nők számítanak meddőnek, akik fogamzásgátlást nem alkalmazva, rendszeres együttlét mellet sem esnek teherbe egy éven belül. Ez azt jelenti, hogy jelenleg a nők 15-20 százaléka tekinthető meddőnek orvosi értelemben. Ám a jó hír, hogy ez a szám a legtöbb esetben semmit sem jelent, hiszen a szakember segítségével a baj orvosolható, és a baba megérkezhet a családba.

Hormonális és mechanikai akadályok

A terhesség a szervezet számára igen nagy kihívást jelent, így a megvalósulása csak akkor működik könnyen, ha a test és lélek megfelelően működik. A meddőség hátterében a leggyakrabban hormonális problémák állnak, melyek befolyásolhatják a peteérést, a beágyazódást, de felelősek lehetnek a sorozatos vetélésért is. A hormonális betegségek között vannak ismertebbek, mint amilyen a pajzsmirigy alulműködése vagy a PCOS, de lehetnek kevéssé ismert betegségek is, mint például a korai petefészek-kimerülés.

A meddőség nem végítélet

Egyes életmódból adódó betegségek szintén felelősek lehetnek a gyermekáldás elmaradásáért. Ezek között az elhízás, és az ezzel összefüggő IR, valamint a cukorbetegség is előkelő helyen szerepel. Míg utóbbit jellemzően már diagnosztizált formában találjuk, az inzulinrezisztencia sokszor rejtve marad, meglétére csak a sikertelen próbálkozások hívják fel a figyelmet – fejti ki dr. Lőrincz Ildikó, a Nőgyógyászati Központ szülész-nőgyógyásza.

A meddőség hátterében olyan mechanikai akadályok is lehetnek, melyek a peteérést, a pete mozgását, vagy annak megfelelő beágyazódását, fejlődését akadályozzák. Ezek között gyakorta találkozhatunk a petevezetők elzáródásával, méhösszenövésekkel, de olyan betegségek is állhatnak a háttérben, mint az endometriózis , vagy a miómák.

Teendők és a remény

Fontos tisztázni, hogy az orvosi értelemben vett egészség mellett nagyon fontos tényező a teherbeesés szempontjából a mentális kiegyensúlyozottság. A folyamatos próbálkozások, és persze a folyton negatív terhességi teszt sok nőben okoznak komoly lelki problémákat. Ez pedig akár olyan méreteket is ölthet, hogy hiába egészséges a test, a várandósság így is elmarad.

Hogy a lelki tehertől megkímélhesse magát a kismama, és egészségének biztos tudatával vághasson bele a várandósságba, mindenképpen érdemes már a gyermek tervezésétől kezdve odafigyelni a lehetséges betegségek tüneteire, és megcsináltatni a vizsgálatokat, amivel fény derülhet a gondra. Ezzel egyrészt megnyugodhat a nő, hogy minden rendben van, másrészt, ha mégis probléma adódik, a kezelést jóval előbb meg lehet kezdeni, így a várandósság is hamarabb bekövetkezhet.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +15 °C

Többnyire derült, napos idő várható, majd késő délutántól az északnyugati tájak fölé már érkezhet némi felhőzet, melyből néhol a határ közelében zápor, zivatar sem kizárt. A déli szél nagy területen megélénkül, estére azonban nagyrészt mérséklődik vagy legyengül. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 33 és 36 fok között alakul.Késő estére általában 24 és 30 fok közé csökken a hőmérséklet. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A nők 80 százalékát érinti, mégis kevesen tudják, mit kell tenni vele – Teszteld a tudásodat! Tisztában vagy a változókori hőhullámok rizikófaktoraival, tüneteivel és kezelési lehetőségeivel? Kvízünkben most letesztelheted a tudásodat!
kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!