„Az évek során rengeteg orvosnál jártam, de úgy tűnt, figyelmen kívül hagyják minden aggodalmamat, a tüneteimet pedig normálisnak tartják. De mi a normális a bénító fájdalomban, a hányásban és az intenzív menstruációban? Mire megkaptam a diagnózist, már súlyos, IV. stádiumú endometriózisom volt, és az igazság az, hogy ha már az elején meghallgattak volna az orvosok, valószínűleg egészen másképp alakult volna minden” – idézte a Medical News Today Nadine-t.
„Nem rák, nem fog belehalni”
A fiatal lány azt is hosszú évek harcával érte el, hogy egyáltalán diagnosztizálják nála az endometriózist (endometriózis alatt azt értjük, amikor a méh nyálkahártyasejtjei nem a méhben, hanem valahol máshol, a méh üregén kívül jelennek meg), ám hiába volt a kezében egy papír arról, hogy milyen betegségben szenved, a szakemberek ezután sem vették komolyan. Az egyik orvos például azt mondta neki, „nos, igen, nincs rá gyógymód, de ez nem rák, és nem fog belehalni”.
2021-ben aztán elérkezett a mélypont. Ekkorra már Nadine állandó fájdalmakkal küzdött, ami miatt járni is alig tudott, folyamatosan fáradt volt, és a hasa annyira érzékennyé vált, hogy nadrágot sem volt képes felvenni. Bejelentkezett egy új orvoshoz, abban a reményben, hogy talán ott megkapja a szükséges ellátást, és végre normális életet élhet. Ez a szakember, úgy tűnt, végre valóban odafigyel rá: megerősítette, hogy az állapota rendkívül előrehaladott, így nem biztos, hogy a műtét segíthet rajta. Ettől függetlenül belevágtak az operációba.
A beavatkozás a tervezett 5 helyett 12 órán keresztül tartott, utána az intenzív osztályra vitték Nadine-t. „Meg voltam döbbenve. Az orvosok mindig arról győzködtek, hogy bár ez egy gyógyíthatatlan krónikus betegség, azonban nem veszélyes, nem fog megölni. Ennek ellenére a műtét után az intenzív osztályon ébredtem, az életemért küzdve. Az orvosom azt mondta, az én esetem volt a legsúlyosabb, amellyel valaha dolga volt. Elmagyarázta, hogy az endometriózis messze túlterjedt a reproduktív rendszeren, egyebek mellett érintette a beleket, a veséket és a húgyvezetékeket is.”
Mi lett volna, ha?
Nadine néhány nappal később kikerült az intenzív osztályról, újabb pár nap elteltével pedig a kórházból is hazaengedték. Ezt követően azonban az állapota gyorsan romlani kezdett, így az édesanyjával felhívták az orvosát, aki azt javasolja, hogy másnap menjenek vissza a kórházba vérvizsgálatra és CT-re. Bár másnap reggelre Nadine még rosszabbul lett, tudta, hogy nem hagyhatja ki a vizsgálatokat. A vizsgálatok után hazament, lefeküdt, de nem sokkal később fel is ébredt: a teste hideg verejtékben úszott, és erős fájdalmak kínozták. Amikor hányni is elkezdett, az édesanyja hívta a mentőket. Mire megérkeztek vele a kórházba, már nem volt magánál.
Mint kiderült, szepszise, vagyis vérmérgezése volt. Miután a műtét során a húgyvezetékéből eltávolították az endometriózisos elváltozást, a húgyvezeték alsó része elhalt, így a vizelet Nadine hasába ürült. Ez is közrejátszott a szepszis kialakulásában, emellett a lány hasüregében tályogok is keletkeztek. Újra megoperálták, és visszaültették a húgyvezetékét a húgyhólyagjába.
Nadine több hetet töltött az intenzív osztályon, mert újabb és újabb komplikációk merültek fel nála. Pár héttel később pedig ismét meg kellett műteni, mert a belei egymáshoz tapadtak, és olyan súlyos fájdalmat és gyulladást okoztak, hogy Nadine mindkét tüdeje összeomlott.
Bár a műtét sikerült, a lány megint visszakerült az intenzív osztályra, és sokadjára is az életéért kellett harcolnia. „A legfrusztrálóbb és legszívszorítóbb része az egésznek nem a műtétek sora vagy a hosszú kórházi tartózkodás, hanem a »mi lett volna, ha«. Azon tűnődtem, mennyire más lett volna a helyzetem, ha valaki időt szakít arra, hogy meghallgasson és alaposan kivizsgáljon, és ha jóval korábban megfelelő ellátásban részesültem volna. Talán nem fajult volna ennyire el a betegségem.”
Nadine a mai napig nem érzi teljesen jól magát, a mindennapjai pedig sok küzdelemmel telnek. Úgy véli, nemcsak az ő története, hanem számos más eset is bizonyítja, hogy az endometriózis akár életveszélyes is lehet. Éppen ezért nagyon fontosnak tartja, hogy az egészségügyi szolgáltatók komolyan vegyék az érintetteket, és minél előbb megfelelő ellátásban részesítsék őket. Apropó érintettek: Nadine azt reméli, a története másokat is arra ösztönöz, hogy a végsőkig kiálljanak magukért. Mert, mint hangsúlyozta, senki sem érdemli meg, hogy semmibe vegyék.
