Klónozás helyett szűznemzés (2)

A tudományos eredmények sorsa néha izgalmasabb, mint egy krimi. Emlékeznek még a híres professzor, Hwang Wook-suk emberi klónozási botrányára? A dél-koreai genetikus 2004-ben diadalmasan jelentette be, hogy munkahelyén, a Szöuli Nemzeti Egyetemen elsőként emberi sejteket klónozott.

Aztán két év múlva megszégyenülten hagyta ott az egyetemi katedráját. Merthogy csalt. Kiderült, nem is klónozott. Most mégis bebizonyosodott, hogy zseni. Ugyanis a leleplezett "álklónozás" során úttörő munkát - parthenogenesist, azaz szűznemzést - végzett. Parthenogenesis esetén tulajdonképpen a klónozással azonos folyamat indul be. Bizonyos állatok, például egyes cápafajok napjainkban is így szaporodnak. Csak éppen a megtermékenyítetlen petesejt ilyenkor hímivarsejtek közreműködése nélkül osztódik.

A "klasszikus" klónozás során a női ivarsejtből előbb mesterségesen eltávolítják a saját sejtmagot, majd az "üres" petesejtbe egy másik sejt genetikai állományát juttatják be. Ezt követően elektromos impulzussal egyesítik, aktiválják a sejtet, és az osztódni kezd. Bár a két módszer természetesen összefügg, genetikailag alapvető a különbség. Szűznemzésnél a petesejt saját DNS-állománya sokszorozódik, míg klónozásnál a beültetett idegen sejtmag genetikai parancsai alapján fejlődik ki az embrió.

A parthenogenesis tudományos - és remélt, valamikori - gyakorlati haszna egyelőre felmérhetetlen. Ha embernél sikerül mesterségesen indukálni a szűznemzést, akkor elvileg korlátlan mennyiségű saját őssejtet lehetne előállítani és előbb-utóbb mesterségesen emberi szöveteket - például szervátültetéshez - "termelni".

Visszatérve Hwanghoz. Amikor 2006-ban, hamis klónozása lelepleződött, és ezt ő is beismerte, a koreai tudóst azonnal kirúgták, pontosabban önként távozott az egyeteméről (most jól menő magánlaboratóriumot vezet). Ám már akkor "védekezésképpen" felvetette, hogy klónozott sejtjeinek egy része parthenogenesisszel, szűznemzéssel kezdett el osztódni. Csak éppen maga sem tudta ezt bebizonyítani. A neve úgy került elő, hogy egy másik klónozással foglalkozó amerikai genetikusnak, George Daley-nek sikerült visszamenőleg megtalálnia annak tudományos igazolását, hogy Hwang valóban szűznemzett. Nem egész világos, hogy korábban ez miért nem derült ki. Ennek magyarázata, talán oka: az ambiciózus koreai profeszszor párhuzamosan számos petesejttel kísérletezett, és csak most fejlődött odáig a genetika célirányos bizonyítási módszertana, hogy pontosabban tudják megmagyarázni, valóban mit is tett annak idején.

Akárhogy is, a kérdés még nem lezárt. Számos újabb meglepetés és fordulat várható ebben a forradalmi és forrongó tudományágban. A szűznemzés területén is.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
agyserkentő ételek
5 gyümölcs, amely csodát tesz az aggyal – Lassíthatják a szellemi hanyatlást
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

Gomolyfelhős, napos idő várható, melyek estére a legtöbb helyen fel is oszlanak, nagy területen kiderül az ég. Este a dunántúli tájak fölé ugyanakkor egy felhősáv nyúlik be. Az ország döntő részén nem lesz csapadék, legfeljebb keleten fordulhat elő kevés helyen kisebb zápor. Az északnyugati szelet nagy területen kísérhetik élénk, egy-egy helyen erős lökések, majd estére mérséklődik a légmozgás. A csúcshőmérséklet 20 fok körül alakul. Késő estére 6 és 15 fok közé hűl le a levegő. Szerdán nem érvényesül fronthatás, így a frontérzékenyek szervezetét nem éri extra megterhelés.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!