HABAB-babák mikulása

Először rendeznek ünnepséget az immunterápiában és gyermekáldásban részesült családok gyermekeinek.

Az Országos Vérellátó Szolgálat először szervez mikulásünnepséggel egybekötött találkozót az immunterápiában, s ennek köszönhetően gyermekáldásban részesült családoknak.

A IVIG kismamák és kisbabák találkozóját 2007. december 8.-án (szombat) 11-12.30 óra között tarják az Országos Vérellátó Szolgálat Landsteiner termében (1113 Budapest Karolina u. 19-21.)

A rendezvény háziasszonya B. Király Györgyi, fellép a Kincses Színház.

Magyarországon már 64 immunglobulin bébi született, olyan diagnózis és olyan terápia segítségével, amit a világon az elsők között (először) dolgozott ki magyar kutatócsoport, Petrányi Győző akadémikus vezetésével.

Az ünnepségre várt babák, azaz a HABAB babák olyan gyermekek, akiknek szülei gyermeket szerettek volna vállalni, ám ez a visszatérő immunológiai habituális vetélés (HABAB) miatt semmilyen orvosi segítséggel sem volt számukra lehetséges. Az ismétlődő vetélések (habitualis abortus, korai terhességi veszteség) gyakorisága a népességben 2-5 százalék között mozog. A harmadik vetélés után az ismétlődés kockázata több mint 55 százalék.

A korai terhességi veszteségek hátterében sokan sokféle okot feltételeznek. Az utóbbi időben sikerült speciális immunológiai vizsgálatokkal kimutatni, hogy ezen esetek többségében az allergiához hasonló erős immunreakció felelős a vetélésért, hasonlóan a transzplantációknál megfigyelt kilökődési reakcióhoz.

A vetélő asszonyoknak, mivel hiányzik a magzatot védő immunreguláció, a transzplantációkhoz hasonlóan immunterápiás kezeléssel vissza lehet állítani ezt a védelmet, illetve a terhesség alatt megfelelő kezeléssel kivédhető a vetélést előidéző "kilökődési reakció".

Jelentős eredményt értek el hazai orvosok az Országos Gyógyintézeti Központban és az Országos Vérellátó Szolgálatban a habituális vetélés immunterápiával való megakadályozásában, így ma Magyarországon már 64 csecsemő született meg e tudományos bizonyítékokkal alátámasztott eljárásnak köszönhetően.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
agyserkentő ételek
5 gyümölcs, amely csodát tesz az aggyal – Lassíthatják a szellemi hanyatlást
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

A felhősebb tájakon szakadozik, csökken a felhőzet, ezt követően nagyrészt gomolyfelhős, napos időre van kilátás, de a gomolyfelhők időszakosan jobban összeállhatnak. Kevés helyen, nagyobb eséllyel északkeleten, keleten alakulhat ki záporeső. Az északnyugati szelet élénk lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 22 fok között várható. Szerdán nem érvényesül fronthatás, így a frontérzékenyek szervezetét nem éri extra megterhelés.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!