Ha lefogy, a hőhullámoktól is megszabadulhat!

Egy friss kutatás szerint fogyással csökkenthető a menopauzát gyakran kísérő hőhullámok okozta kellemetlenség.

Amint azt dr. Taraneh Shirazian, a New York-i Mount Sinai Kórház Icahn Orvosi Iskolájának szülész-nőgyógyásza kifejtette, a menopauzába lépett nők több mint 50 százaléka panaszkodik hőhullámokra, egyharmaduk pedig napi több mint tíz hőhullámot is átél, utóbbiak jellemzően a túlsúlyos nők közül kerülnek ki. Dr. Jill Rabin egészségügyi szakember szintén azt tapasztalta, hogy az elhízott és a túlsúlyos nők kellemetlenebb és gyakoribb hőhullámokat élnek meg, mint az egészséges súlyúak, aminek hátterében a rajtuk található extra zsírréteg állhat.

Az elhízott nők körében gyakoribb a különféle fogyókúrákkal járó jojó-effektus jelentkezése is, ami az ösztrogénszint állandó váltakozását okozza, ennek következtében pedig a szervezetük nehezebben tudja szabályozni a belső testhőmérsékletet. A mostani vizsgálat során – melynek eredményeiről a című lapban olvashatunk – Rebecca Thurston, a Pittsburgh Egyetem munkatársa kollégáival 40 elhízott és túlsúlyos fehér, illetve fekete nőt kísért figyelemmel, akik a menopauza idején mind tapasztaltak hőhullámokat.

A nőket két csoportba osztották, egy részük hat hónapon át egy súlycsökkentő programban vett részt, másik részüknek pedig azt mondták, hogy várólistára kerültek egy klinikai kutatással kapcsolatban. Fiziológiás ellenőrzés, naplóvezetés és kérdőívek segítségével a szakemberek folyamatosan figyelemmel kísérték, kinél hányszor jelentkezett hőhullám egy nap során.

Az eredmények azt mutatták, hogy abban a csoportban, ahol a nők fogyókúrába fogtak és átlagosan súlyuk 10,7 százalékától, testzsírjuknak pedig 4,7 százalékától megszabadultak, jelentősek csökkent a hőhullámok száma. Dr. Robert Taylor, az észak-karolinai Winston-Salemben lévő Wake Forest Baptista Orvosi Központ szülész-nőgyógyász professzora hozzátette, a fogyással a női nemi hormon szintje is csökken, így az menopauzával járó kellemetlen tünetek ritkulnak.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

A cukorbetegség jelei a lábon: erre a 6 tünetre kell nagyon figyelni
magas vérnyomás
Megtalálták a magas vérnyomás rejtett okát – Egy vitamin lehet a megoldás a problémára
glikémiás index
Magas a vércukrod? Ezt a 7 gyümölcsöt ajánlják az endokrinológusok
vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +6 °C

Nyugat felől egyre nagyobb területen növekszik meg a felhőzet, ami északon csak rövidebb ideig tart, illetve vékony fátyolfelhőzet lesz az égen. A déli országrészben vastagabb lesz a felhőtakaró, és napközben északnyugat felől csökken ugyan a felhőzet, de a déli határszélen és a Dél-Alföldön helyenként estig borult marad az ég. A Nyugat- és Dél-Dunántúlon a déli órákig eső is várható. Az északnyugati, északi szél többfelé megélénkül.A hőmérséklet délután 13 és 18, késő este általában 7, 13 fok között várható. Anticiklonális hatással indul a hét, az elmúlt napok változékony légköri viszonyait most átmenetileg nyugodtabb időszak váltja.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!
kvíz
Változókorban már nem lehet várandós egy nő. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod kvízünkben! A menopauza minden nőt érint, mégis rengeteg tévhit és félreértés övezi. Tudod, mikor beszélünk hivatalosan menopauzáról, vagy hogy lehet-e még teherbe esni a változókor idején? Teszteld a tudásod 7 izgalmas kérdéssel!