Forradalmian új gyógyszer segít megakadályozni a mellrák kifejlődését

Olyan gyógyszert dolgoztak ki brit kutatók, amelynek segítségével több ezer fiatal nőt meg lehet védeni a mellráktól. Azoknál, akiknek a családjában gyakran előfordul a betegség, a gyógyszer a kutatók szerint valóságos "vakcinaként" működik majd, és megakadályozza a kór kialakulását.

Az újonnan kifejlesztett gyógyszer a genetikai hibák következtében kialakult tumort támadja meg. Vagyis elsősorban azoknál alkalmazható, akiknek a családjában gyakran előfordul a betegség, tehát valószínűnek tűnik, hogy örökölték az annak kialakulásáért felelős gént.

Őket a gyógyszer szedése megmentheti a mellműtét okozta traumától. Sokan ugyanis közülük ma megelőzésként választják a masztektómiát. Nagy-Britanniában évente 44 ezer mellrákos megbetegedést diagnosztizálnak, ezek közül mintegy kétezret okoznak a hibás BRCA-gének, amelyek anyáról lányára öröklődnek.

A hibás génekkel született nőknek 85 százalékos esélyük van a mellrákra - ez az arány nyolcszor magasabb, mint az átlagos nőket fenyegető.

A kutatók abban bíznak, hogy már egy évtizeden belül alkalmazható lesz az új "vakcina", amelyet már tesztelnek. Az első vizsgálatokból ráadásul úgy tűnik, hogy az egyelőre csak AGO14699-nek nevezett gyógyszernek nincsenek olyan mellékhatásai - fájdalom, hányinger és hajhullás - sem, mint a hagyományos rákgyógyszereknek.

A kutatók reményei szerint egyébként a szer másféle rákbetegség - például a prosztata- és hasnyálmirigy-rák - ellen is hatásos lehet, de ennek igazolására még további vizsgálatok szükségesek.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
agyserkentő ételek
5 gyümölcs, amely csodát tesz az aggyal – Lassíthatják a szellemi hanyatlást
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

Gomolyfelhős, napos idő várható, melyek estére a legtöbb helyen fel is oszlanak, nagy területen kiderül az ég. Este a dunántúli tájak fölé ugyanakkor egy felhősáv nyúlik be. Az ország döntő részén nem lesz csapadék, legfeljebb keleten fordulhat elő kevés helyen kisebb zápor. Az északnyugati szelet nagy területen kísérhetik élénk, egy-egy helyen erős lökések, majd estére mérséklődik a légmozgás. A csúcshőmérséklet 20 fok körül alakul. Késő estére 6 és 15 fok közé hűl le a levegő. Szerdán nem érvényesül fronthatás, így a frontérzékenyek szervezetét nem éri extra megterhelés.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!