Embrionális őssejt: már petesejt sem kell hozzá

A Kalifornia Egyetem kutatóinak a világon először sikerült embrionális őssejtet előállítani embrió vagy petesejt felhasználása nélkül.

Dr. Kathrin Plath és Dr. William Lowry munkatársai segítségével genetikai módosítás segítségével sikeresen "tekerték vissza" emberi eredetű hámsejtek belső óráját, és ezáltal olyan sejteket hoztak létre, melyek csaknem tökéletesen megegyeznek az emberi embrionális őssejtekkel és szinte bármilyen, szervezetünket alkotó sejtté átalakulhatnak. Ennek eléréséhez négy szabályozó gén módosítására volt szükség - írja a MediPress.

A kutatók munkájának eredménye betegségek kezelésének szempontjából igen jelentős. Azáltal, hogy érett sejteket át tudnak programozni embrionális sejtekké, gyakorlatilag kimeríthetetlen forrást biztosíthatunk a szövet- és sejtátültetés számára, sőt az új sejtek még akár szövet- vagy szervek tervezéséhez és mesterséges létrehozásához is felhasználhatóak lesznek. A beteg bőréből származó hámsejtek őssejtekké történő alakítása után a szervezet bármely más sejtjévé átalakulhatnak, legyen az akár inzulintermelő béta-sejt, vagy vérképzéshez szükséges haemopoietikus őssejtek, esetleg mozgató idegsejt a Parkinson-kór gyógyításához.

"Az általunk újraprogramozott hámsejtek tulajdonképpen megkülönböztethetetlenek az emberi eredetű embrionális sejtektől. A felfedezett módszer nagy előrelépést jelent az immunrendszer számára nem idegen, még nem elkötelezett őssejtek nagy mennyiségben történő előállításához." - magyarázta Dr. Plath.

A kutatók beszámolója nagyjából egyszerre jelent meg Dr. Yamanaka és Dr. Thomson beszámolóival, melyek így együtt az őssejt alapú regeneratív orvoslás mérföldkövét jelenthetik. Ezek az új technikák valószínűleg teljesen leváltják majd az eddig használt, sejtmag cseréjén alapuló eljárást, melyet terápiás klónozásnak is neveznek. Mindeddig ez a módszer sajnos nem volt hatékony emberek esetében, és ezért leginkább az embrionális eredetű őssejtek használatát preferálták a szakemberek.

Az éret hámsejtekben a négy gén egyidejű módosítása révén a kromoszómákon található többi gén aktivitása is megváltozott, így a sejtekből nem csak tulajdonságai, hanem genetikai szerkezete és az aktív gének elhelyezkedése tekintetében is az embrionális őssejtekkel azonos sejtek jöttek létre.

"Az a tény, hogy képesek vagyunk sejtmag csere nélkül embrionális őssejttel teljesen azonos értékű őssejteket létrehozni az érett emberi sejtek átprogramozásával hatalmas előrelépést jelenthet az emberi eredetű sejtvonalak létrehozásában és azok kutatásra történő felhasználásában. Fontos azonban hangsúlyozni, hogy a kutatásunk nem helyettesítheti az embrionális őssejtek további vizsgálatát, hanem inkább egy újabb lehetséges alternatívát biztosít a további kutatások folytatásához." - tette hozzá Dr. Lowry.

STOP

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
agyserkentő ételek
5 gyümölcs, amely csodát tesz az aggyal – Lassíthatják a szellemi hanyatlást
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

Gomolyfelhős, napos idő várható, melyek estére a legtöbb helyen fel is oszlanak, nagy területen kiderül az ég. Este a dunántúli tájak fölé ugyanakkor egy felhősáv nyúlik be. Az ország döntő részén nem lesz csapadék, legfeljebb keleten fordulhat elő kevés helyen kisebb zápor. Az északnyugati szelet nagy területen kísérhetik élénk, egy-egy helyen erős lökések, majd estére mérséklődik a légmozgás. A csúcshőmérséklet 20 fok körül alakul. Késő estére 6 és 15 fok közé hűl le a levegő. Szerdán nem érvényesül fronthatás, így a frontérzékenyek szervezetét nem éri extra megterhelés.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!