Első fokon nem követett el bűncselekményt a szülész-nőgyógyász

Felmentette a Pesti Központi Kerületi Bíróság azt a fővárosi szülész-nőgyógyászt, akit az ügyészség kétrendbeli, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetéssel vádolt. Az orvos betegei közül egy meghalt szülés közben, egy másiknak pedig a komplikációk miatt el kellett távolítani a méhét.

Az egyik asszony 2003 szeptemberében, harmadik gyermekének megszületése után halt meg a MÁV Kórházban. Egy másik, szintén a harmadik gyermekét váró asszonynál súlyos komplikációk léptek fel, és a szülés után el kellett távolítani a méhét. A két eset egy időben, egy helyen történt, és kiderült, hogy mindkét nő ugyanannak az orvosnak volt a páciense.

A bíróság a szakértői, szakkonzulensi véleményekre hivatkozva nem látta megalapozottnak a foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetések vádját, noha azt kiemelte, hogy az orvos kisebb mulasztásokat elkövetett: hiányosan dokumentálta az eseteket, és egy vizsgálatról is úgy döntött, hogy az adott pillanatban arra nincs szükség. A bíróság ezektől függetlenül úgy látta, hogy az orvos mindent összevetve kellő gondossággal járt el mindkét esetben, bűncselekményt nem követett el. Az ítélet ellen az ügyészség fellebbezett, a vádlott és védője tudomásul vette.

FH

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
agyserkentő ételek
5 gyümölcs, amely csodát tesz az aggyal – Lassíthatják a szellemi hanyatlást
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

Gomolyfelhős, napos idő várható, melyek estére a legtöbb helyen fel is oszlanak, nagy területen kiderül az ég. Este a dunántúli tájak fölé ugyanakkor egy felhősáv nyúlik be. Az ország döntő részén nem lesz csapadék, legfeljebb keleten fordulhat elő kevés helyen kisebb zápor. Az északnyugati szelet nagy területen kísérhetik élénk, egy-egy helyen erős lökések, majd estére mérséklődik a légmozgás. A csúcshőmérséklet 20 fok körül alakul. Késő estére 6 és 15 fok közé hűl le a levegő. Szerdán nem érvényesül fronthatás, így a frontérzékenyek szervezetét nem éri extra megterhelés.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!