Döntés szeptemberben

A megjelölt határidőig hárman pályáztak a szolnoki Hetényi kórház vezetői posztjára.

Az új főigazgató személyéről várhatóan a megyei közgyűlés szeptemberi ülésén dönt - közölte a fenntartó Jász-Nagykun-Szolnok megyei önkormányzat elnöke kedden az MTI-vel.

Fejér Andor a pályázók nevét nem kívánta nyilvánosságra hozni. Az MTI értesülései szerint a főigazgatói posztra nem adta be pályázatát a volt megyei tiszti főorvos, Kovács László, aki jelenleg a szolnoki önkormányzat Fidesz-frakciójának vezetője. Neve júniusban az intézmény főigazgató-főorvosának menesztésekor került szóba, miután a megyei önkormányzat MSZP-frakciója a felmentést politikai döntésnek minősítette, mondván, az utód Kovács László lesz.

A megyei önkormányzat elnökének tájékoztatása szerint a pályamunkákat előbb egy szakértői bizottság értékeli, majd megtárgyalja a megyei önkormányzat egészségügyi és szociális, illetve ügyrendi bizottsága. A vezető személyéről a tervek szerint szeptember 21-ei ülésén határoz a közgyűlés.

A pályázat július közepi megjelenésétől számítva 30 napig lehetett pályamunkát beadni mindazoknak, akik többek között egyetemi végzettséggel, legalább 10 éves orvosszakmai és 5 éves vezetői gyakorlattal rendelkeznek. A vezetői megbízás elbírálásának legfontosabb szempontja az lesz, hogy a pályázó milyen szakmai elképzeléseket tár a fenntartó elé.

A Hetényi kórház főigazgató-főorvosának, Baksai Istvánnak a vezetői megbízását a megyei önkormányzat júniusi ülésén vonta vissza, miután az intézményben megejtett átfogó vizsgálat során komoly hiányosságokat állapítottak meg. A számára felkínált szülész főorvosi beosztást nem fogadta el, távozik az intézménytől.

2007-08-21 16:06

Forrás: MTI

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
agyserkentő ételek
5 gyümölcs, amely csodát tesz az aggyal – Lassíthatják a szellemi hanyatlást
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

Gomolyfelhős, napos idő várható, melyek estére a legtöbb helyen fel is oszlanak, nagy területen kiderül az ég. Este a dunántúli tájak fölé ugyanakkor egy felhősáv nyúlik be. Az ország döntő részén nem lesz csapadék, legfeljebb keleten fordulhat elő kevés helyen kisebb zápor. Az északnyugati szelet nagy területen kísérhetik élénk, egy-egy helyen erős lökések, majd estére mérséklődik a légmozgás. A csúcshőmérséklet 20 fok körül alakul. Késő estére 6 és 15 fok közé hűl le a levegő. Szerdán nem érvényesül fronthatás, így a frontérzékenyek szervezetét nem éri extra megterhelés.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!