Dánia hamarosan legyőzi a méhnyakrákot

A vírusellenes oltások és a rendszeres szűrések segítségével Dániában várhatóan 2040-re teljesen el fog tűnni a méhnyakrák - jelentette be közleményében az ország rákellenes ligája hétfőn.

A szervezet szerint ez lenne az első eset, hogy a rák ezen típusa teljesen megszűnik az országban. Hozzátette, hogy reményeik szerint már jóval 2040 előtt csak kevés nőt fog érinteni a megbetegedés. A dán orvosi közlönyben megjelent tanulmány szerint az országban a méhnyakrák ismétlődési aránya 100 ezerből kevesebb, mint 10. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) előírásai szerint a megbetegedés akkor tekinthető felszámoltnak, ha ez az arány 100 ezerből négyre csökken.

vakcina
A vírusellenes oltások és a rendszeres szűrések segítségével szorítanák vissza ezt a daganatot. Fotó: Getty Images

A méhnyakrák legfőbb okának számító human papilloma vírus (HPV) elleni oltás - amely Dániában ingyenes - első két adagját a 12 éves fiúk és lányok 89 százaléka kapta meg a kitűzött 90 százalékból az országban. Az oltást a lányoknak 2008-ban, a fiúk számára 2019-ben vezették be. A rendszeres szűrésekre a nők 60 százaléka jár, ez az arány 10 százalékkal kevesebb, mint a 70 százalékos cél.

Magyarországon évente 1000-1200 új méhnyakrákos esetet fedeznek fel, ami uniós összehasonlításban nagyon magas szám. A betegség miatt évente körülbelül 400 nő hal meg. A méhnyakrák elsősorban 45 és 65 év között érinti a nőket, de az elmúlt években a 30 év körülieknél is gyakoribbá vált. A betegség tüneteiről és a kezelés lehetőségeiről bővebben az alábbi cikkünkben írtunk.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

A pára- és ködfoltok megszűnése, feloszlása után döntően napos idő várható gomolyfelhőkkel, azonban a gomolyok szétterülve átmenetileg felhősebb időszakokat okozhatnak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 24 fok között várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!