Az otthon szülés körül teljes a zavar

Nem tilos és nem is szabad kórházon kívül szülni Magyarországon. A helyzet minden szempontból rendezetlen. Egymásnak szögesen ellentmondó vélemények vannak arról is, hibázott-e a szombat hajnal, tragikusan végződött szülés levezetésével próbálkozó stáb.

Az a kisbaba, aki szombat hajnalban meghalt egy fővárosi születésházban elveszíthette volna az életét akkor is, ha kórházban próbálják a világra segíteni - mondja Geréb Ágnes, aki a sikertelen szülést vezette. Sajnos, kevesen vannak tudatában annak, hogy a szülésbe bele is lehet halni - mondta Geréb Ágnes.

A kisbabát a vészhelyzetben fogadó a Szent János Kórház vezető főorvosa szerint viszont nem volt a szokottnál nagyobb a kockázat, egyetlen gátmetszéssel kijött a vállánál elakadt baba, csakhogy már későn. Ha rájön, hogy mit kell tennie, akár egy bába is megejthetett volna ezt a vágást. Lintner Ferenc szerint alaposan ki kell vizsgálni a szülés lefolyását. Ezt egyébként a rendőrségnek is meg kell tennie, hiszen a kisbaba halálával végződő kórházon kívüli szülés miatt nyomozás indul.

Az otthon szülést a főorvos "vakrepülésnek" nevezi, ahol sosem tudni, történik-e baj. De még az otthon szülést amúgy pártoló orvos véleménye is lesújtó. Dr. Fülöp Tamás támogatása nem a magyarországi gyakorlatnak szól.

A főorvos szerint az alternatív szülés felszentelt apostolai többet ártanak az ügynek, mint megrögzött ellenségei. Mert a nem kellően szabályozott körülmények között is végzik az otthon szülést.

Zavaros ezen a területen, hogy mi a megengedett és mi nem az. Semmi nem tiltja az otthon szülést, orvos azonban csak akkor vehet ilyenben részt, ha a szakmai eljárási szabályoknak eleget tesz. Ilyenek azonban - elfogadva - nincsenek. Ebből komoly felelősségre vonás azonban csak akkor lehet, ha baj történik. Például most. Az orvosi kamara nem tekinti elfogadhatónak, hogy otthon szülésben részt vegyenek az orvosok. Geréb Ágnest emiatt ki is zárták a kamarából.

Az egészségügyi tárca közleménye szerint nincs egyértelműen rögzítve, ki választhatja a szülésnek ezt a formáját, mi a közreműködők felelőssége, milyen hátteret kell biztosítani az ilyen szülések lefolytatásához, milyen jelentési kötelezettség áll fenn ezekben az esetekben. Az Egészségügyi Minisztérium a közeljövőben szabályozni fogja az otthonszülések szakmai és finanszírozási kérdéseit.

A szombati eset csak annyiban volt otthon szülés, hogy nem kórházban próbálták meg levezetni, de nem is a szülőnő lakásában, hanem egy Születésházban. Egy ilyen hely és a kórházak között az ott dolgozók szerint az a különbség, hogy nem orvosok kezében, hanem "otthoni hangulatban" várják babájukat a kismamák. Azoknak találták ki, akiknek a lakásban nem adottak a szülés feltételei. Itt Geréb Ágnes, a felfüggesztett szülész-nőgyógyász és bábák segítik a baba világra jövetelét. A kórházi körülményekre emlékeztetnek az újszülött és a mama állapotát figyelő műszerek, az újraélesztéshez szükséges eszközök. Rendelkeznek infúzióhoz szükséges eszközök, oxigénpalack lélegeztetőballonnal, vérzéscsillapítók és varróeszközök.

(2007.09.18. 11:09)

Kun J. Viktória - Népszabadság

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
A leggyakoribb hiba, amit sokan elkövetnek a magnézium használatakor
fogyást segítő gyógyszer
Új fogyasztó gyógyszer jön: a vércukorszintet is hatékonyabban csökkenti
rákkeltő ételek
Egyik kedvenc reggelink lehet a rák melegágya – Így csökkentheted a rizikót
étkezések ideje
6 étel, amelyet sokan rossz napszakban esznek – Ezért nagyon fontos az időzítés
máj
Ebből tudhatod, ha a májad már nem sokáig bírja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +11 °C
Minimum: +2 °C

Nyugat felől egyre több felhő érkezik, miközben a kevésbé felhős tájakon köd képződhet. Reggelre már nagyrészt erősen felhős vagy borult, többfelé párás idő várható, gyenge csapadék azonban csak néhol fordulhat elő. Többfelé szélcsend várható.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -1 és +4 fok között alakul. Bár egy hidegfront közeledik felénk, alapvetően melegebb lesz, mint tegnap, így több tényező is okozhat kellemetlen panaszokat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Evés után kell fogat mosni: igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Mennyire ismered a fogápolásról keringő tévhiteket? Tudd meg, mi az igazság, és mi a mítosz a napi fogmosás és szájápolás körül!
kvíz
Melyik jobb a fogaknak: a sajt vagy a karamell? Teszteld a tudásodat! A fogaink egészségének megőrzése nagyon fontos. Egyes ételek, italok és mindennapi szokások azonban jelentősen károsíthatják a fogzománcot és a szájüreg állapotát. Lássuk, mennyire vagy képben a kockázati tényezőkkel!