Az A-vitamin csökkenti a csecsemőhalálozást

Egyszeri, röviddel a születés után szájon át beadott A-vitamin adag képes arra, 15 százalékkal csökkentse a csecsemőhalálozást a fejlődő világban.

A tanulmányt a John Hopkins Egyetem Bloomberg Közegészségügyi Intézetének kutatói publikálták. "Már régóta ismeretes, hogy az A-vitamin pótlás csökkenti a halálozás arányát a 6 hónaposnál idősebb csecsemők esetében. Kutatási eredményeink azonban megmutatták, hogy a születés után közvetlenül beadott A-vitamin is növeli a túlélési esélyt az első fél évben" - mondta Dr. D.W.Klemm, a tanulmány első szerzője.

MagzatfejlődésA vizsgálatba közel 16 000 csecsemőt vontak be, melynek helyszínéül Bangladest választották ki, ahol a szülések 90 százaléka otthon történik. A csecsemők fele A-vitamint kapott, a többi kicsinek pedig placebót (hatóanyag nélküli készítmény) adtak. Az eredmény egyértelmű volt: a vitaminos csoport esetében 1000 gyermekből 38,5 halálozott el, a többiek esetében ez a szám 45,1 volt. Bár az A-vitamin tehát láthatóan hatásos volt, további életeket lehetne megmenteni, ha csökkentenék a halálos fertőzések kialakulásának gyakoriságát, ugyanis ezek okozzák a korai halál nagy részét Dél-Ázsiában.

Szakértők szerint több kutatásra lenne szükség a témában, hogy megállapítható legyen, vajon más térségben is alkalmazható lenne-e az A-vitamin a csecsemőhalálozás csökkentésére. A következő lépés, hogy megtervezzék a vitamin bevetésének gyakorlati elterjesztését, ennek érdekében a USAID (Amerikai Nemzetközi Egészségfejlesztő Hivatal) felméréseket végez Nepálban és Bangladesben.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
agyserkentő ételek
5 gyümölcs, amely csodát tesz az aggyal – Lassíthatják a szellemi hanyatlást
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

Gomolyfelhős, napos idő várható, melyek estére a legtöbb helyen fel is oszlanak, nagy területen kiderül az ég. Este a dunántúli tájak fölé ugyanakkor egy felhősáv nyúlik be. Az ország döntő részén nem lesz csapadék, legfeljebb keleten fordulhat elő kevés helyen kisebb zápor. Az északnyugati szelet nagy területen kísérhetik élénk, egy-egy helyen erős lökések, majd estére mérséklődik a légmozgás. A csúcshőmérséklet 20 fok körül alakul. Késő estére 6 és 15 fok közé hűl le a levegő. Szerdán nem érvényesül fronthatás, így a frontérzékenyek szervezetét nem éri extra megterhelés.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!