Alacsonyak maradnak a korán érő gyerekek

A pubertáskorba túl hamar lépő gyerekek meg sem közelítik azt a magasságot, amelyet normális esetben elérhetnének, ráadásul egyre több kiskorút érint ez a betegség - jelentették ki kínai tudósok.

Egy közelmúltbeli kutatás szerint a Sanghajban élő gyermekek egy százalékát érinti a korai pubertás, az esetek száma jelentősen nőtt az utóbbi években.

Korai pubertásról akkor beszélnek a szakemberek, ha a lányoknál nyolc, fiúknál kilenc éves, vagy annál fiatalabb korban kezdenek el kialakulni a másodlagos nemi jegyek.

Az ezzel küzdő gyerekek nem érik el a normális magasságukat, mert az epifízis, a csöves csontok ízületképzésben részt vevő darabja lezáródik, megakadályozva a csont további növekedését.

Az egyik sanghaji kórház orvosa elmondta: találkozott olyan nyolcéves kislánnyal, aki csak 118 centiméter magas volt, csontjainak kora azonban egy tízéves gyerekének felelt meg; orvosi beavatkozás nélkül pedig még a 150 centis magasságot sem érné el.

Az orvosok felhívják a figyelmet arra, hogy a normálisnál alacsonyabb gyerekek több mint fele szenved a depressziótól. A korai érés emellett szexuális bűncselekményekhez és fiatalkori terhességhez is vezethet.

A korai érésnek számos oka lehet, a hormonháztartásra ható szexuális tévéműsoroktól kezdve a gyorséttermek ételeiig, amelyek meggyorsítják a gyerekek fejlődését.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
agyserkentő ételek
5 gyümölcs, amely csodát tesz az aggyal – Lassíthatják a szellemi hanyatlást
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

Gomolyfelhős, napos idő várható, melyek estére a legtöbb helyen fel is oszlanak, nagy területen kiderül az ég. Este a dunántúli tájak fölé ugyanakkor egy felhősáv nyúlik be. Az ország döntő részén nem lesz csapadék, legfeljebb keleten fordulhat elő kevés helyen kisebb zápor. Az északnyugati szelet nagy területen kísérhetik élénk, egy-egy helyen erős lökések, majd estére mérséklődik a légmozgás. A csúcshőmérséklet 20 fok körül alakul. Késő estére 6 és 15 fok közé hűl le a levegő. Szerdán nem érvényesül fronthatás, így a frontérzékenyek szervezetét nem éri extra megterhelés.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!