A petefészek-gyulladás jelei

Átlagosan húsz nőből egy esik át petefészek-gyulladáson élete során. Kezelés nélkül a betegség akár meddőséget is okozhat, fontos tehát, hogy az érintettek időben felismerjék a tüneteket.

Az akut petefészek-gyulladás tünetei

Az elnevezés kissé csalóka, ugyanis a petefészek-gyulladás (adnexitis) érintheti mind a petefészket, mind a petevezetőt, azaz összefoglaló nevén a teljes méhfüggeléket. Az akut megbetegedésekért rendszerint olyan baktériumok tehetőek felelőssé, amelyek a hüvelyből indulva felszálló fertőzésként érik el a kismedencét. Ritkán ugyanakkor – felső légúti betegségek nyomán – a nyirokkeringésen keresztül is eljuthatnak a kórokozók a petefészekhez.

Évente több mint ezer nőnél diagnosztizálnak Magyarországon petefészekrákot. Milyen jelek utalhatnak a rosszindulatú daganatra?

Heveny adnexitis esetén a gyulladás igen hirtelen alakul ki, tünetei pedig kifejezetten markánsak lehetnek. Az érintett petefészek oldalán nagyon erős, akár a szeméremtest vagy a derék felé is kisugárzó alhasi fájdalom és láz jelentkezhet, illetve a gyulladás átterjedésével gyakori vizelési inger is felléphet. Az állapot kihatással lehet a peteérésre, ezáltal menstruációs rendellenességeket idézhet elő.

alhasi fájdalom
Az akut petefészek-gyulladás legjellemzőbb tünete a szúró alhasi fájdalom. Fotó: Getty IMages

Mikor van szükség műtétre?

Érdemes megemlíteni, hogy kisebb gyakorisággal ugyan, de kialakulhat krónikus petefészek-gyulladás is. Ez főként méhen belüli fogamzásgátló eszközök használata mellett jellemző, de a gyulladást ilyen esetekben is baktériumok váltják ki. Egyes szexuális úton terjedő betegségek ugyancsak állhatnak a háttérben, illetve igen ritkán daganat nyomán jön létre idült gyulladás. A lehetséges tünetek kevésbé erőteljesek, mint az akut forma esetén: elsősorban időnként jelentkező, nyomó vagy szúró jellegű fájdalom utalhat a bajra.

Krónikus petefészek-gyulladás miatt tályog képződhet a petefészek és a petevezető körül, ami műtéti kezelést tesz szükségessé. Megfelelő kezelés hiányában a gyulladás az egész szervezetre kiterjedő szepszisbe csaphat át, ez pedig egy potenciálisan életet veszélyeztető állapot. Emellett a petevezető tartós roncsolódása meddőséghez vezet, összességében tehát rendkívül fontos, hogy amennyiben felvetődik a betegség gyanúja, a lehető leghamarabb forduljunk orvoshoz a panaszokkal.

Az akut gyulladás kezelése általában egy-két hétig tartó antibiotikumkúrával történik, míg a krónikus forma esetén hastükrözésre lehet szükség a tályogok felnyitása és kiürítése érdekében. A méhfüggelék eltávolítása csupán akkor válhat indokolttá, ha a gyulladás daganat meglétének következménye.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

hasnyálmirigy
Ebből tudhatod, hogy a hasnyálmirigyed már nem sokáig bírja
rostbevitel
10 olcsó étel, amivel jó sok rostot vihetsz a szervezetbe – Ezek legyenek mindig a kamrában
elhízás
Fogyasztószerek Magyarországon: ez az 5 gyógyszer érhető el ma az elhízás ellen – Mutatjuk, mit tudnak
demencia
Ennél a vércsoportnál nagyobb a demencia rizikója
tojásfogyasztás
Kiderült, hogyan a legegészségesebb a tojás – Így szívódik fel belőle a legtöbb D-vitamin
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Általában napos idő várható erőteljes gomolyfelhő-képződéssel. A gomolyok össze is állnak, illetve szétterülnek, ezáltal napközben erősen felhős időszakok is lesznek. Csapadék nem várható. Az északkeleti szél sokfelé lesz élénk, olykor erős. A legmagasabb nappali hőmérséklet 10 és 15 fok között valószínű. Késő estére 2 és 8 fok közé hűl le a levegő. A szerdán térségünkbe érkezett hidegfront orvosmeteorológiai hatása csütörtökön is érezhető marad, de fokozatosan gyengül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Narancs vagy paprika: melyikben van több C-vitamin? – Tedd próbára tudásod kvízünkben! Közismert, hogy naponta legalább ötször kellene zöldséget-gyümölcsöt fogyasztanunk. Azt is tudod azonban, hogy milyen tápanyagokat rejtenek növényi élelmiszereink? Kvízünk segítségével most tesztelheted a tudásod!
kvíz
A lenyelt rágógumi évekig a gyomorban marad: igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Számos tévhit és félreértés kering a köztudatban az emberi test működéséről és egészségünk megőrzéséről. Te felismernéd a leggyakoribb mítoszokat? Tedd próbára tudásod alábbi kvízünkben!