Hetek óta tartja az országot lázban az a probléma, hogy évente pár száz nő dönthet-e úgy, hogy otthon szüléssel hozza világra gyermekét. Ritkán fordul elő, hogy ilyen sokan és hosszan foglalkoznak ennyire keveseket érintő üggyel, ráadásul szinte kizárólag végletes indulattal.
Mert a nyilvánosság egyik része valóban hisztérikusan utasítja el az otthon szülést, a bulvárlapok és még az internetes kismamafórumok is potenciális gyerekgyilkosoknak kiáltják ki azokat, akik kórházon kívül szülnek, eközben a támogatók egy része a még el sem készült jogszabály miatt tiltakozik harsányan, azt a látszatot keltve, hogy nem is lehet olyan józan biztonsági korlátozás, amit ne a szabadság elvesztéseként értékelnének.
Pedig a válasz egyszerű: ha a kockázatok minimalizálhatók (és a nemzetközi példák ezt bizonyítják), akkor a nők alapvető joga dönteni a szülés körülményeiről (így a helyszínéről is), hiszen, megfelelő szabályozás mellett, az otthon szülés és a kórházi szülés között nincs érdemi kockázati különbség. Az egészben így az lenne a legérdekesebb, amiről az elmúlt hetekben egyáltalán nem esett szó: mi az oka annak, hogy évente néhány százan - a megbélyegzést is vállalva - otthon hozzák világra gyermeküket? Nem beszélve arról, hogy ennél sokkal több olyan kismama van, akit ez a dilemma foglalkoztat - végül mégis a kórházat választják.
Kétségtelen, az otthon szülés hívei közül egyesek semmiképpen nem szülnének kórházban, bármilyenek jók is legyenek a körülmények, ők - a kívülállók számára - ezoterikusnak tűnő nézeteket vallanak a szülés folyamatáról. Mások elhatározása viszont negatív döntés: azért szülnek otthon, mert nem akarnak a jelenlegi kórházi körülmények közt szülni, és ha lehetséges, nem is akarnak orvossal találkozni. Miért? Mert utálják, hogy a vajúdás időszaka alatt idegenekkel vannak összezárva, és semmilyen intimitásra nem számíthatnak. Mert utálják, hogy a gátmetszés itthon rutineljárás, pedig a nyugati tendenciák alapján tudható, hogy kis többletfigyelemmel és munkával ez a fájdalmas és lassan gyógyuló beavatkozás megelőzhető lenne. Mert utálják, hogy ha nem elfolyó magzatvízzel kerülnek kórházba, akkor jó eséllyel burkot repesztenek, és mesterségesen gyorsítják a szülést. Bár azt hihetnék, hogy a női szervezet nem ismeri a Gergely-naptárat, hétvégére és ünnepnapra valahogy mégis lényegesen kevesebb szülés esik...
És miért nem akarnak orvossal találkozni? Mert nem betegek. És mivel egészségesek, még anakronisztikusabb számukra az egészségügy jól ismert sajátossága: az orvos-beteg alárendeltségi viszony. A kórházi orvos szerintük nem tud kilépni megszokott szerepéből, és csak a tisztek nyelvi eszközrendszerét ismeri: nem tájékoztat. Utasít.
Az otthon szülést az unió régi tagországaiban képesek voltak rendezni. Nálunk ez eddig nem sikerült: kormányok jöttek, mentek, de a szülészorvosok többségének tiltakozása miatt nem merték legalizálni, igaz, nem is tiltották. A liberális egészségügyi miniszter, bár a pontos részletek még nem ismertek, lehetővé akarja tenni, hogy a nők dönthessenek, és a társadalombiztosítás keretei közt lehessen otthon, biztonságosan szülni, s ez jó hír. De az otthon szülő nők nagy része valójában nem az otthonához ragaszkodik, hanem a magyar kórházakat és az ottani szemléletet utasítja el. Számukra és a kórházakban szülő nőknek az lenne fontos, hogy az otthonosságot és az intimitást, a háborítatlan szülés élményét a magyar egészségügytől is megkapják.
(2007.11.12. 10:11)
Ónody-Molnár Dóra - Népszabadság
