A folsav hiánya növeli a demencia kockázatát (2)

Nagy-Britanniában már fontolgatják, hogy a kenyérhez és a liszthez folátokat adagolnak.

A szellemi és lelki képességek hanyatlása, a demencia háromszor gyakoribb azoknál, akiknek vérében alacsony a folátok mennyisége - állítja a Journal of Neurology, Neurosurgery and Psyschiatry című brit szaklap egyik tanulmánya.

A folát gyűjtőnév, a csoport alapvegyülete a folsav, mely részt vesz aminosavak és nukleinsavak anyagcseréjében. Egyre több bizonyíték gyűlik össze, mely összekapcsolja a vérben található folsavszintet az Alzheimer-kórral.

Az elégtelen folsavfogyasztás vérszegénységet okoz, terhes nők esetében a fejlődő magzatnál előfordulhatnak gerincfejlődési rendellenességek.

Nagy-Britanniában már fontolgatják, hogy a kenyérhez és a liszthez folátokat adagolnak - írja a BBC .

A most megjelent tanulmány 518 dél-koreai nyugdíjas két éven át tartó vizsgálatát összegzi. A Csonnam egyetem kutatói a követés kezdetén a csoport három és fél százalékánál találtak folsavhiányt. Körükben három és félszer gyakrabban jelentkezett demencia a kutatás végére.

A kutatók szerint az idősebbeknél, a viszonylag alacsonyabb végzettségűeknél és az inaktívaknál gyakoribb a korai hanyatlás.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Óriási változás jön az egészségügyben: íme az új miniszter, Hegedűs Zsolt tervei
Egyre többen cserélik le a mosogatószivacsot – Baktériumtanya helyett ez az új kedvenc a konyhákban
Zsírmáj ellen hatásos: egyetlen vitamin képes kitisztítani a májat
Karikó Katalin az egészségügyi miniszter tanácsadója lesz – Ezzel a feltétellel vállalta
Súlyos károkat okoz a belekben, mégis sokan fogyasztják rendszeresen
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +21 °C
Minimum: +8 °C

Az északkeleti harmadban és délnyugaton is fokozatosan gomolyosodik, csökken a felhőzet. Máshol is képződnek napközben gomolyfelhők, de emellett is általában sok napsütés várható. Záporeső kevés helyen fordulhat elő, esélye az Észak-Dunántúlon a legkisebb. Néhány helyen esetleg az ég is megdörrenhet. Az északias szelet élénk lökések kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 19 és 23 fok között várható. Késő estére többnyire 8 és 15 fok közé hűl le a levegő. A hét folyamán ismét már-már nyáriasra fordul az időjárás, fronthatás nem várható ezekben a napokban.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismernéd a leggyakoribb tápanyaghiányt? – Teszteld a tudásod! A vashiány és a vérszegénység sokszor alattomosan alakul ki: a tünetek enyhék, könnyen másra fogjuk őket, mégis komoly hatással lehetnek a mindennapokra. Vajon mennyire ismered fel a figyelmeztető jeleket?
kvíz
Kvíz: felismered képről az orvosi eszközöket? – Keveseknek sikerül a 10/10 Az orvosi rendelőkben számos különleges eszköz rejtőzik. Mennyire ismered ezeket? Kvízünkben most próbára teheted a tudásod!