A digitális mammográfia hatékonyabb a fiatalabb nők esetében

A digitális mammográfia fiatalabb nők esetében hatékonyabban mutatja ki az emlődaganatot, mint a hagyományos filmes vizsgálat - közölték amerikai kutatók, akik vizsgálati eredményeiket a Radiology című szaklapban publikálták.

Az Egészségügyi Világszervezet előrejelzése szerint az idén több mint 1,2 millió új emlőrákos beteget diagnosztizálnak. A mellrák 2008-ban negyvenezer halálos áldozatot szed majd az Egyesült Államokban. Az Amerikai Tumortársaság javaslata szerint a negyven év feletti nőknél évente célszerű elvégezni a mammográfiát.

A 2001-ben kezdődött csaknem ötvenezer (49.528) főre kiterjedő vizsgálat során a University of North Carolina kutatói azt próbálták meghatározni, hogy kiknél előnyösebb a korszerűbb, ám sokkal költségesebb digitális technika, s kiknél célszerűbb a hagyományos filmes mammográfia alkalmazása.

A hagyományos filmes mammográfiával szemben a digitális technika által nyert adatok komputeren tárolhatók, elemezhetőek, s elektronikusan továbbíthatóak. A digitális emlővizsgálat előnyei közé tartozik a szervezet kisebb sugárterhelése. Ugyanakkor a digitális technika másfélszer-négyszer annyiba kerül, mint a filmes mammográfia.

A tudósok mind az életkor, mind az emlőszövet radiológiai képe szerint csoportosították a vizsgálat résztvevőit.

A fiatal hölgyek esetében, akiknél sok a mirigy és a kötőszövet, az úgynevezett denz (sűrű) emlőkép a jellemző.(Ugyanakkor más vizsgálatok tanúsága szerint a "sűrű emlőállományú", s értelemszerűen fiatalabb nők esetében magasabb a mellrák kockázata.) A változó korban, amikor a mirigyes állományt zsír váltja fel, amely jól átengedi a röntgensugarakat, az emlők radiológiailag szinte tökéletesen átlátszóak, az esetleges elváltozások pedig igen szembetűnőek.

A vizsgálat előzetes adatait 2005-ben hozták nyilvánosságra, a további vizsgálatok pedig alátámasztották, hogy a digitális technika alkalmazása hatékonyabb a fiatal, "sűrű" emlőállományú" hölgyek esetében, ám semmivel sem adott jobb eredményeket a hagyományos módszernél a teljes női lakosság szempontjából.

Az ötvennél fiatalabb, a menopauza előtti vagy menopauza körüli korban lévő nők esetében jobban működött a digitális rendszer. A 65 év felettieknél a jelek szerint a filmes technika volt a hatásosabb. A két csoport közötti hölgyek esetében pedig nem volt szignifikáns különbség a két módszer között. A digitális technika alkalmazása a női lakosság egészében nem volt előnyösebb a hagyományos filmes mammográfiánál.

STOP

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
agyserkentő ételek
5 gyümölcs, amely csodát tesz az aggyal – Lassíthatják a szellemi hanyatlást
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

Gomolyfelhős, napos idő várható, melyek estére a legtöbb helyen fel is oszlanak, nagy területen kiderül az ég. Este a dunántúli tájak fölé ugyanakkor egy felhősáv nyúlik be. Az ország döntő részén nem lesz csapadék, legfeljebb keleten néhol fordulhat elő kisebb zápor. Az északnyugati szelet nagy területen kísérhetik élénk, egy-egy helyen erős lökések, majd estére mérséklődik a légmozgás. A csúcshőmérséklet 20 fok körül alakul. Késő estére 6 és 15 fok közé hűl le a levegő. Szerdán nem érvényesül fronthatás, így a frontérzékenyek szervezetét nem éri extra megterhelés.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!