17 tini egyszerre lett terhes

Az amerikai Gloucester város hivatalnokait meglepetéssel töltötte el egy hirtelen "bébi-bumm" a helyi középiskolások körében. Egy vizsgálat kiderítette, hogy a 17 várandós középiskolás lány egy bizonyos "terhességi megállapodást" kötött egymással.

Az iskolai hivatalnokoknak október elején kezdett először gyanússág válni a dolog, amikor is szokatlanul sok lány kezdett el járni az iskolai rendelőbe, ahol aztán kiderült, hogy várandósak. Miután megkérdezték őket, a lányok több, mint fele - mind 16 évnél fiatalabb - bevallotta, hogy kötöttek egy egyezséget, miszerint egyszerre vállalnak babát és együtt nevelik fel őket.

SzülésAz 1200 fős iskolában a terhes tinédzserek száma 2008-ban négyszer több volt, mint az elmúlt évben. Az apák többsége nem járt középiskolába és az egyikőjük már 24 éves. Massachusetts törvényei szerint pedig a 16 éven aluliakkal létesített szexuális kapcsolat bűncselekmény. Az iskola állítólag 150 terhességi tesztet hajtott végre a tanulók körében az elmúlt tanévben.

A gloucester-i felnőttek szerint a gyenge helyi gazdaság, a családok széthullása, a sodródó gyerekek, a születésszabályozás és különböző sikerfilmek tehetők ezért felelőssé, amik felmagasztalják a terhességet a fiatal nézőközönség szemében. Néhányan pedig olyan hírességeket okolnak, mint Jamie Lynn Spears, Britney 17 éves nővére, aki szerdán lánygyermeknek adott életet. Az ország fiatalkori terhességeinek aránya először nőtt 2006-ban a 14 évesek körében a US Centers of Disease Control and Prevention legutóbbi számadatai szerint.

Animáció: HáziPatika.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
agyserkentő ételek
5 gyümölcs, amely csodát tesz az aggyal – Lassíthatják a szellemi hanyatlást
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

Gomolyfelhős, napos idő várható, melyek estére a legtöbb helyen fel is oszlanak, nagy területen kiderül az ég. Este a dunántúli tájak fölé ugyanakkor egy felhősáv nyúlik be. Az ország döntő részén nem lesz csapadék, legfeljebb keleten fordulhat elő kevés helyen kisebb zápor. Az északnyugati szelet nagy területen kísérhetik élénk, egy-egy helyen erős lökések, majd estére mérséklődik a légmozgás. A csúcshőmérséklet 20 fok körül alakul. Késő estére 6 és 15 fok közé hűl le a levegő. Szerdán nem érvényesül fronthatás, így a frontérzékenyek szervezetét nem éri extra megterhelés.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!