Tíz évvel idősebb a túlsúlyos emberek agya

Feltűnően kisebb a túlsúlyos középkorú emberek agyának fehérállománya az azonos korcsoportú soványakéhoz viszonyítva - derítették ki a Cambridge-i Egyetem kutatói, akik kiszámolták, a különbség azt jelenti, hogy a túlsúlyosak agya tíz évvel idősebb a soványakénál.

Az emberi agy az életkor előrehaladásával öregszik, ám a kutatók egyre inkább felismerik, hogy az elhízás – amely olyan kórokhoz járul hozzá, mint a cukorbetegség, a rák és a szív- és érrendszeri betegségek – hatással lehet az agy öregedésére, feltételezésüket eddig tudományos vizsgálatok nem támasztották alá.

A cambridge-i kutatók azt vizsgálták, miként hat az elhízás az agy szerkezetére felnőttkorban, az elhízás összefüggésben van-e a korosodással járó agyváltozásokkal . A szakemberek 473 embert vizsgáltak (koruk 20 és 87 év között volt), akiket két kategóriába – soványakra és túlsúlyosakra – osztották. A Neurobiology of Aging tudományos folyóiratban közzétett kutatási ismertető szerint szembeötlően kisebb az elhízottak agyának fehérállománya a soványakéhoz viszonyítva.

A túlsúly az agyat is öregíti

A kutatócsoport kiszámította, hogy a fehérállomány nagysága hogyan viszonyul a két csoport életkorához. Felfedezték, hogy például egy 50 éves túlsúlyos embernek akkora a fehérállománya, mint egy 60 éves soványnak, ami azt jelenti hogy az agyak korkülönbsége 10 év.

Szembetűnőnek nevezték, hogy ezt a különbséget csak középkorúaknál figyelték meg, ami azt jelzi, hogy az agy különösen sebezhető ebben az életkorban.

Az Adelaide-i Egyetem legújabb kutatásából az derül ki, hogy az emberi agy legalább egy területe idős korban is ugyanolyan jól képes az információ-feldolgozásra, mint fiatal korban. Részletek!

„Agyunk az öregedés folyamán zsugorodik, de nem világos, hogy a túlsúlyos emberek esetében a fehérállomány miért csökken nagyobb mértékben. Csak találgatni tudunk, vajon az elhízás okozhatja-e bármilyen módon ezeket a változásokat, vagy pedig az elhízás az agyi változások következménye" – mondta Lisa Ronan, a tanulmány vezető szerzője.

A fehérállomány nagyságának nyilvánvaló különbsége ellenére a kutatók nem találtak összefüggést az elhízás vagy a túlsúly és az egyén kognitív képességei között.

Forrás: MTI

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +6 °C

A kevés gomolyfelhő és az észak, északnyugat felől érkező, helyenként meg is vastagodó fátyolfelhőzet mellett legalább többórás napsütésre van kilátás csapadék nélkül. A délies szél főként az Alpokalján megélénkülhet, máshol általában gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.Késő estére többnyire 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.