Szegedi kutatók: cél a tünetek előtt felismerni a betegséget

A neurológiai kórképek szinte teljes spektrumát érintő, a betegségek gyógyításának új lehetőségeit vizsgáló kutatási program zajlott Szegeden. Az egyik cél bizonyos biomarkerek vizsgálata volt, amelyekkel még a tünetek jelentkezése előtt jelezhetők előre az egyes betegségek.

Meglepő, mivel előzhető meg a demencia .

A kutatások széles körben folytak az új molekulák szintézisétől a klinikai vizsgálatokig - mondta el Vécsei László akadémikus a projekt eredményeit bemutató csütörtöki online konferencián. A projekt a Szegedi Tudományegyetemen (SZTE) és a Szegedi Biológiai Kutatóközpontban (SZBK) zajlott. Az akadémikus hozzátette: az 1,46 milliárd forintos uniós támogatásból megvalósított projektben az SZTE három karáról 16, míg az SZBK-ból három csoport, több mint száz kutató vett részt. A jó minőségű tudományos közlemények mellett a projekt eredményeként két fontos szabadalom is született.

Az Alzheimer-kór például egy rendkívül elterjedt neurológiai betegség.
AzAlzheimer-kórpéldául egy rendkívül elterjedt neurológiai betegség. Fotó: Getty Images

A négyéves programban a kinureninek szerepét vizsgálták az ideg-, immun,- és izomrendszer működésében. A kinureninek az emberi szervezetben is megtalálható vegyületek, amelyek az egyik esszenciális aminosav, a triptofán lebontása során keletkeznek, és fontos szerepet játszanak idegrendszeri kórképek - a többi közt a migrén, a Huntington-kór , a szklerózis multiplex vagy az Alzheimer-kór - kialakulásában.

A kutatók vizsgálták a kinureninek, köztük újonnan szintetizált vegyületek gyulladáscsökkentő, illetve neuroprotektív hatását sejttenyészetekben, állatkísérletekben, valamint a potenciális gyógyszermolekulák átjutását is a vér-agy gáton. Létrehozták továbbá különböző neurodegenerációs betegségek új, kísérletes állatmodelljeit, melyek a későbbiekben alkalmasak lehetnek gyógyszerjelölt-molekulák tesztelésére. A kutatások egyik célja olyan biomarkerek vizsgálata volt, amelyekkel még a tünetek jelentkezése előtt előre jelezhetők az egyes betegségek.

Az online konferencián Vécsei László arról is beszélt, hogy kiemelt feladat volt a tudományos utánpótlás nevelése: több fiatal kutató szerzett PhD-fokozatot, illetve védi meg doktori értekezését a közeljövőben.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A kevés gomolyfelhő és az észak, északnyugat felől érkező, helyenként meg is vastagodó fátyolfelhőzet mellett legalább többórás napsütésre van kilátás csapadék nélkül. A délies szél főként az Alpokalján megélénkülhet, máshol általában gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 22 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.