Miben segíthet a neurológus?

Fejfájás, szédülés, alvászavar - a betegek leggyakrabban ezekkel a problémákkal fordulnak neurológusokhoz, akik olyan súlyos kórképekkel is gyakran találkoznak, mint a stroke, az epilepszia, valamint a daganatos megbetegedések.

A fejfájás három típusa

"Mindenképpen kivizsgálásra van szükség abban az esetben, ha valakinek gyakran van fejfájása. A vizsgálatot követően meg lehet határozni, hogy mely típussal állunk szemben, és ennek megfelelően lehet kezelni. Megkülönböztethetünk migrént, tenziós típusú, valamint cluster fejfájást. A migrén rohamokban jelentkező, általában féloldali fejfájás. Sokszor kíséri émelygés, hányás, fény- és hangérzékenység. A migrénes fejfájás akár órákig is eltarthat. A tenziós típusú fejfájás általában pszichés feszültség következményeként alakul ki, és nem keverendő össze a magas vérnyomás okozta fejfájással" - hívta fel a figyelmet dr. Kapás István, az Oxygen Medical neurológusa. A cluster típus általában azonos napszakban kezdődik, állandó időtartamban egy-két órán át tartó fájdalmat okozva. "Minden esetben szükséges a kivizsgálás, hogy kizárhassuk a daganat és az aneurizma, azaz az érfejlődési rendellenesség meglétét. Ha mégis ez lenne a probléma forrása, úgy ebben a stádiumban még lehet segíteni" - mondta el a szakember. Hozzátette, ilyen esetekben az érsebész az érfalat megfelelő módon megerősíti, így a későbbiek során sem durran vagy szakad szét, amivel megelőzhető egy későbbi agyvérzés .

A neurológus szakemberek a nyugtalan láb szindróma kezelésében is segítenek
A neurológus szakemberek a nyugtalan láb szindróma kezelésében is segítenek

A pszichiátria határterülete

Akár a felnőtt lakosság 50 százalékát is sújthatja visszatérő álmatlanság. Részletek itt.

Alvászavar esetén elsőként fontos tisztázni, hogy van-e valamilyen organikus idegrendszeri eltérés, amely neurológiai okok miatt okoz alvászavart. Ahogy azt dr. Kapás István elmondta, ez csupán az esetek kisebb százalékára jellemző. Az ebben szenvedőknek van valamilyen társult betegségük, amely akadályozza őket az alvásban. Lehet ez fejfájás, alsó végtagi fájdalom, égő fájdalom, atípusos arcfájdalom, nyugtalan láb szindróma. Mindemellett az alvászavar a pszichiátriával határterület. Általában inkább arról van szó, hogy a beteg egy rossz szokás folytán altatóhoz, nyugtatóhoz szokott, amelynek később emelni kell az adagját. Előfordulhat az is, hogy szorongásos állapot alakul ki. Okozhatja például teljesítményszorongás, amelynek következtében a beteg nem tud aludni. Ilyenkor a páciens attól fél, hogy másnapra nem fogja tudni kipihenni magát, és ez a szorongás nem hagyja aludni. Ennek neve pszichofiziológiai alvászavar. Ennek során döntően pszichés okok állnak az előtérben. "Ha valakinek van egy szorongásos betegsége vagy depressziója, akkor meggyógyítjuk meg, de semmiképp sem altatót adunk neki" - emelte ki a neurológus.

Nyugtalan láb szindróma és arcidegzsába

A nyugtalan láb szindróma is okozhat alvászavart. Ez mindig este, lefekvés után az ágyban jelentkezik. A beteg úgy érzi, hogy fel kell állnia, mozgatnia kell a lábát. Nagyon furcsa diszkomfortérzés, a zavaró nyugtalanság ráadásul csak akkor múlik el, ha a beteg valóban feláll, járkál egy kicsit, vagy megmozgatja a lábfejét. Rövid alvás után azonban az érzés megismétlődik - az éjszaka folyamán még legalább négy-öt alkalommal. Ha a problémát időben felismerik, akkor speciális gyógyszerrel jól kezelhető.

A trigeminusz neuralgia, avagy hétköznapi nevén arcidegzsába szintén jól kezelhető gyógyszeres úton. "A háromosztatú agyideg egyik ágában a beteg számára elviselhetetlen, tűrhetetlen fájdalom jelentkezik. Ez a rövid ideig tartó, villámütésszerű fájdalom szinte megsemmisítő érzés" - részletezte dr. Kapás István. Az úgynevezett idiopátiás eredetű arcidegzsába - amelynek hátterében a vizsgálatok nem tárnak fel okot - speciális gyógyszerrel jól kezelhető. Előfordulhat azonban, hogy a vizsgálatok olyan eltérést mutatnak ki, amely kiváltó oka lehet a fájdalomnak. Ha például egy érfejlődési rendellenesség vagy egy csontos csatorna szűkülete, vagy akár egy arcideggyulladásból visszamaradt eltérés tarja kompresszió alatt a háromosztatú ideg valamelyik ágát, akkor a problémát idegsebészeti úton kell megoldani.

A képalkotó vizsgálatok szerepe

A neurológiai vizsgálat bő negyedórát vesz igénybe. Ezalatt az agyidegek, az izomzat és az érzőkör vizsgálata zajlik. Attól függően, hogy a vizsgáló orvos mit talál, további eszközös kivizsgálásra küldheti a pácienst. A legfontosabb képalkotó vizsgálatok a neurológiában a koponya CT, az MRI, a perifériás idegek idegizom-vizsgálata, az ENG, valamint az elektromos agyi hullámokat vizsgáló EEG.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Tökmag vagy mandula: melyik az egészségesebb? – Az egyikben kétszer több a magnézium
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +6 °C

Döntően erősen felhős vagy borult lesz az ég. Elszórtan várható akár ismétlődő jelleggel csepergés, kisebb eső, csupán kis mennyiség eshet. Az északi, északkeleti szelet többfelé kísérik élénk, elsősorban a Nyugat-Dunántúlon, illetve északkeleten erős lökések.Késő este 4, 9 fok között alakul a hőmérséklet. A hét elején nem várható fronthatás, ebben a tekintetben kedvező lesz az orvosmeteorológiai helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!
kvíz
7 kérdésből kiderül, mennyire értesz az orvosok nyelvén – Nem mindenki megy át a teszten TSH-tól a PSA-ig – vajon tudod, mit jelentenek a leggyakoribb orvosi rövidítések? Teszteld az ismereteid kvízünkkel, és derítsd ki, hány kérdésre tudod a helyes választ!