Lefotózható a fájdalom az agyban?

A világon első alkalommal sikerült bebizonyítani, hogy a fizikai fájdalomérzet nyomot hagyhat az agyban, és ez a jel egy speciális MRI szkennerrel érzékelhető. A kutatók ráadásul képesek megkülönböztetni a fizikai és az érzelmi fájdalmat.

A kutatás során az egészséges emberi szervezetben megjelenő rövidtávú fájdalom hatásait vizsgálták, de a kutatók bíznak benne, hogy az eredmények segíthetnek a későbbiekben a komplexebb betegségek, mint például a súlyos, krónikus fejfájás, vagy akár a fibromyalgia jobb megismerésében.

Mikor a kísérlet keretében a 114 egészséges résztvevőt fájdalmas hőhatásnak tették ki, a funkcionális MRI (fMRI) segítségével egyértelműen látni lehetett az agyban lejátszódó folyamatokat. Ennek az úgynevezett "neurológiai aláírásnak", vagy idegi jelzésnek alapján a kutatók több mint 90 százalékos pontossággal meg tudták határozni egy 1-től 10-ig terjedő skálán a résztvevők szubjektív fájdalomérzetét, ráadásul egyértelműen meg lehet különböztetni az erős fizikai fájdalomérzet jeleit az emocionális fájdalomtól.

"Fontos hangsúlyozni, hogy ez a teszt nem arra való, hogy ellenőrizzük, hogy a páciens igazat mond-e a fájdalom mértékével kapcsolatban, mi nem egy fájdalom hazugságvizsgálót alkottunk meg. Hinnünk kell az embereknek, ha fájdalmat éreznek" - nyilatkozta Tor Wager, a Coloradói Egyetem pszichológia és neurológia docense.

"Bizonyos esetekben valóban hasznos lehet ez a módszer. Előfordulhat olyan szituáció, hogy a páciens nem képes hatékonyan beszámolni a fájdalomérzetéről, például stroke-ot követően" - mondta dr. Jing Wang , a New York-i Egyetem Langone Egészségügyi Központjának aneszteziológus docense, aki nem vett részt közvetlenül a kutatásban.

"Meglepő módon a fájdalomérzethez társuló agyi jelzés meglehetősen egyedi volt" - tette hozzá Wager. Az egyik kísérletsorozatban például a fizikai fájdalom helyett az érzelmi fájdalmat vizsgálták oly módon, hogy volt szerelmükről készült képeket mutattak olyan résztvevőknek, akik nemrég szakítottak a párjukkal. Az emocionális fájdalom jele ugyanott jelentkezett, ahol a fizikai fájdalomérzet, mégis határozottan megkülönböztethető volt egymástól a két jelzés, magyarázta a kutató.

A tanulmány teljes terjedelmében a New England Journal of Medicine című orvostudományi szakfolyóiratban jelent meg.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: -1 °C

A pára- és ködfoltok feloszlása után általában derült vagy gyengén felhős, napos idő várható, de a délnyugati megyékben délelőtt még lehetnek felhősebb körzetek is. Csapadék nem lesz. Az északkeleti szelet a Tiszántúlon kísérhetik időnként élénk lökések.A legmagasabb nappali hőmérséklet 9 és 12 fok között valószínű, míg késő estére -2 és +6 fok közé hűl le a levegő. Anticiklon határozza meg időjárásunkat és az orvosmeteorológiai helyzetet, így fronthatás nem érvényesül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!