Elég régóta ismert, hogy a különböző agyi területek különböző funkciókat látnak el, amikor az emlékeinket tárolják. A hippokampusz rövidtávú emlékeket tárol, míg a prefrontális kéreg a hosszútávú emlékeket kezeli. A tudósok erre 1953-ban jöttek rá, amikor lobotómiával próbálták gyógyítani az epilepsziát, és eltávolították a Henry Molaison nevű beteg hippokampuszának jelentős részét, aki így nem volt képes felidézni friss élményeit, de hosszú távú memóriája tökéletesen működött.
Az idegtudósok évtizedeken át abban a hitben voltak, hogy a hippokampuszban rögzített rövidtávú emlékeket az agy átküldi a prefrontális kéregbe, ahol hosszútávú emlékekké válnak az idő múlásával. A tokiói Riken-MIT idegrendszeri genetikai központ ellenben erős bizonyítékkal szolgált arról, hogy a rövid és hosszú távú memória egyszerre keletkezik az agyban. A Science folyóiratban közzétett tanulmány alapját egereken végzett kísérletek adják. Bár minden emlős agyában hasonló a memória szerkezete, a tudósoknak még meg kell erősíteniük, hogy a felfedezés az emberi agyra is érvényes.
A Riken-MIT kutatói 2012-ben képesek voltak azonosítani azokat az idegsejteket, amelyek az emlékeket tárolják. Miután azonosították az úgynevezett "engram" sejteket, már képesek voltak feltérképezni, hogy milyen agyi áramkörök aktiválódnak, amikor a vizsgált alany eszébe jutottak bizonyos események. A legutóbbi tanulmánynál a tudósok optogenetikát használtak, hogy mesterségesen kapcsoljanak ki és be különféle neuronokat, és így láthatóvá tegyék, amikor az emlékek az agy egyes területein aktívvá válnak.
Takashi Kitamura kutatócsoportja egerekben áramütés segítségével hozott létre emlékeket. Egy nappal az esemény után az egerek agyában azonosíthatóak voltak az eseményt rögzítő memória-áramkörök a hippokampuszban és a prefrontális kéregben is. De fontosabb, hogy ha az egerek rövidtávú memóriáját kikapcsolták a hippokampuszban, akkor nem emlékeztek vissza a sokkra. A hosszú távú memória a prefrontális kéregben kezdetben "néma" volt, és csak akkor emlékeztek az egerek a hosszútávú memóriájuk segítségével a sokkra, ha a tudósok mesterségesen aktiválták optogenetikai úton. Ez a kutatók szerint azt mutatja, hogy a hosszútávú memória ugyanabban az időben jön létre, mint a rövidtávú, még ha a hosszútávú emlékezet néma is először.
Kitamura úgy véli, hogy van értelme a kétfajta emlék egyidejű kialakításának, mivel mind a kettőnek megvan a saját, rendkívül fontos funkciója. A rövid- és a hosszútávú emlékezetre szerinte a következő esetben van mindenképpen szükség: "Amikor egy állat átél egy életeseményt, agya kódolja a részleteit. De az agy az adott eseménnyel összefüggő szabályokat vagy relevanciát is kódolja, ami a hosszútávú memóriában történik."
Axel Cleeremans, az Université Libre de Bruxelles kognitív pszichológusa szerint az embereknél ezt az autóparkolás példájával lehet jól megvilágítani. A rövid távú memória lehetővé teszi, hogy megtaláljuk az aznap leparkolt kocsit. De a hosszú távú memóriában halmozódnak ezek az egyedi esetek egy széles adathalmazt alkotva, hogy tudjuk, hol a legvalószínűbb, hogy parkolóhelyet találunk, és ennek alapján kidolgozhatunk egy parkolási stratégiát.
Az eredmények létfontosságúak lehetnek a memóriával kapcsolatos betegségek kezelésében. Például a "csendes" hosszú távú memória aktiválásával kezelni lehet az amnéziát, a felejtést. De valószínűleg az elfojtott traumatikus emlékek feltárására is használni lehetne ezt az ismeretet a PTSD -betegeknél, akik így feldolgozhatnák ezeket.
Forrás: qz.com
