Két évvel tovább élhetsz, ha naponta ezt csinálod

Korábbi tanulmányok eredményét erősítette meg egy új vizsgálat, amely a kognitív képességek és a hosszú élettartam kapcsolatát elemezte.

Egy nemzetközi kutatás szerint összefüggés lehet a beszédkészség és a halálozási kockázat között. Paolo Ghisletta, a Genfi Egyetem professzora és társai a Berlin Aging Study adatait használták fel. Ebben 1990 és 2009 között több mint 500 olyan résztvevő kognitív képességeit vizsgálták, akik a vizsgálat kezdetekor 70 évesek vagy annál idősebbek voltak. Megmérték „az észlelési sebességüket, az epizodikus memóriájukat, a beszédkészségüket és a verbális tudásukat”. Ghisletta csapatát az érdekelte, hogy ezek közül bármi hatással volt-e a résztvevők élettartamára.

Mivel számos tényező befolyásolja a hosszú élettartamot, statisztikai módszereket alkalmaztak, hogy ellenőrizzék az olyan tényezőket, mint a nem, a társadalmi-gazdasági státusz, az iskolai végzettség, és hogy a résztvevők esetleg demenciában szenvednek-e - írja a Psychology Today. 

Meglepő módon a négy vizsgált kognitív tényezőből csak egy, a beszédkészség volt hatással a résztvevők élettartamára. "A medián túlélési idő közel kilenc év volt azok között, akiknek a verbális folyékonysága magas, illetve alacsony értékeket mutatott..." - áll a tanulmányban.

A beszédkészség alatt a kutatók azt értették, hogy az emberek milyen gyorsan képesek szavakat formálni, amikor arra kérik őket, hogy bizonyos kritériumok alapján mondjanak ki kifejezéseket.

Ugyanakkor mivel az eredmények korrelációs jellegűek, nem lehet arra következtetni, hogy ok-okozati kapcsolat áll fenn a beszédkészség és a hosszú élet között. Még az ellenkezője is igaz lehet: maga a hosszú életkor is elősegítheti a beszédkészséget.

beszédkészség hosszú élet
Az olvasás is segít frissen tartani az agyat. Fotó: Getty Images

Az is lehet, hogy valamilyen harmadik, nem mért változó - vagy talán több is - felelős mind a jobb beszédkészségért, mind a hosszabb élettartamért.

Nem mindegy, mit olvasunk

Ghisletta kutatócsoportjának eredménye azonban egybecseng a témával kapcsolatos korábbi tanulmányokkal. 2016-ban például a Yale kutatói összefüggést találtak az olvasás és a hosszú élet között: megállapították, hogy azoknak, akik legalább napi 30 percet olvastak, 23 hónapos „túlélési előnyük” volt azokhoz képest, akik nem vettek a kezükbe könyvet. 

Ráadásul ez az összefüggés még azután is fennmaradt, hogy egy sor más változót, például az életkort, a nemet, a rasszt, az iskolai végzettséget, a társbetegségeket, a családi állapotot is figyelembe vették. 

Fontos az a tény is, hogy a legerősebb összefüggést ebben a tanulmányban azoknál a résztvevőknél találták, akik túlnyomórészt könyveket olvastak, szemben az újságokkal és magazinokkal. A vizsgálatban résztvevő könyvolvasók többsége szépirodalmat fogyasztott, így elképzelhető, hogy csak bizonyos típusú olvasmányok hozhatók összefüggésbe a hosszú élethez.

Elképzelhető, hogy ez azért lehet, mert a munka, hogy elképzeljünk egy kitalált világot, és nyomon kövessük, hogy ki mit mondott és mit csinált, jó hatással lehet a kognitív képességekre. 

Egy másik idei, brit kutatás során idősebb felnőtteket kérdeztek ki, akik lelkesen olvastak szépirodalmat. Csupa pozitívumot társítottak hozzá: a könyveken keresztül kapcsolódni tudtak a barátaikhoz és a családtagjaikhoz, a személyiségük is fejlődött.

Természetesen ez nem jelenti azt, hogy a folyékony beszédkészség fejlesztése és a szépirodalmi művek olvasása varázslatos módon el tudja hárítani az öregedés hatását a testre és az elmére. De egyre több a bizonyíték arra, hogy bizonyos kognitív képességek és szokások számos előnnyel járnak, beleértve a hosszabb élettartamot is.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

A párásság és a köd megszűnése, feloszlása után döntően napos idő várható gomolyfelhőkkel, azonban a gomolyok szétterülve átmenetileg felhősebb időszakokat okozhatnak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 24 fok között várható. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!