Hogyan működik a memóriánk munka közben?

A Helsinki Egyetem Idegtudományi Központjának kutatási projektje fényt derített az emberi agy vizuális ingereinek memórianyomát fenntartó idegi mechanizmusokra. Az eredmények szerint a munkamemória fenntartása összefügg a neuronok szinkronizálásával, mely elősegíti az agy különböző részei közti kommunikációt. Az agyi területek interakcióinak alapján még az is lehetséges, hogy előrejelezzék az illető egyéni munkamemória-kapacitását.

Az eredmények múlt héten jelentek meg a PNAS folyóirat online változatában. Egy átlagos ember munkamemóriája csak három vagy négy dolgot képes egyszerre megtartani. A munkamemóriát fenntartó agyi területek jól ismertek, de kevés információ áll rendelkezésre arról, miként lépnek interakcióba ezek a területek.

A kutatócsoport, melyet Satu és Matias Palva vezetett, feltérképezte a munkamemóriával kapcsolatos feladatokat végző emberek agyát mágneses- és elektroencephalográfiával (MEG és EEG). Ezen felül kifejlesztettek egy új módszert az MEG és EEG adatok használatához, az agykéreg különböző területei közti gyors neuronális interakciók hálózatának beazonosítása céljából. Ezzel az új megközelítéssel lehetségessé vált, hogy millimásodperces pontossággal kimutassák az agyi területeken kialakuló funkcionális hálózatokat. A tanulmány során a kutatók feltérképeztek csaknem négymilliárd különböző idegi interakciót. Különösen érdekelte őket az agy különböző részei közti ritmikus interakció. A vizsgált személy különböző agyi területeinek ritmikus aktivitása átmenetileg szinkronizálódott miközben fenntartotta a vizuális ingerek munkamemóriáját. Az eredmények felfedték, hogy a különböző agyi területek neuronális aktivitásának szinkronizálása kapcsolatban van a munkamemória fenntartásával és annak tartalmával egyaránt.

A tanulmány felfedett sok specializálódott, funkcióspecifikus hálózatot és a közöttük levő interakciókat. Központi szerepet játszott az a hálózat, mely a frontális és fali lebeny különböző területeit foglalja magában. Ezek a területek felelősek a cselekvésekért és a figyelem koordinálásáért. A halántéklebeny hálózatai másfelől kezelik és fenntartják a vizuális ingerrel kapcsolatos szenzoros információkat.

A munkamemória és a figyelem az észlelésünk és a tudatosságunk sarokköve. A mögöttük rejlő neuronális mechanizmusok felhasználhatók például az Alzheimer-kór, az elbutulás, a skizofrénia, az észlelési- és tanulási zavarok, az autizmus és más agyi betegségek diagnosztizálásában és kezelésében.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Tökmag vagy mandula: melyik az egészségesebb? – Az egyikben kétszer több a magnézium
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +6 °C

Döntően erősen felhős vagy borult lesz az ég. Elszórtan várható akár ismétlődő jelleggel csepergés, kisebb eső, csupán kis mennyiség eshet. Az északi, északkeleti szelet többfelé kísérik élénk, elsősorban a Nyugat-Dunántúlon, illetve északkeleten erős lökések.Késő este 4, 9 fok között alakul a hőmérséklet. A hét elején nem várható fronthatás, ebben a tekintetben kedvező lesz az orvosmeteorológiai helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!
kvíz
7 kérdésből kiderül, mennyire értesz az orvosok nyelvén – Nem mindenki megy át a teszten TSH-tól a PSA-ig – vajon tudod, mit jelentenek a leggyakoribb orvosi rövidítések? Teszteld az ismereteid kvízünkkel, és derítsd ki, hány kérdésre tudod a helyes választ!