Gondolataival irányít egy kurzort a Neuralink páciense

Teljesen felépült a műtét után az első ember, akinek agyába chipet ültetett Elon Musk neurotechnológiai vállalata, a Neuralink. A páciens mostanra képes pusztán a gondolataival irányítani a kurzort egy számítógépen.

A hírt maga Elon Musk jelentette be egy hétfői online eseményen az X közösségimédia-plaformon. „Jól halad a folyamat, és a páciens, úgy tűnik, teljesen felépült, legjobb tudomásunk szerint bármiféle mellékhatás nélkül. A páciens képes vezérelni egy kurzort a képernyőn pusztán a gondolatai által” – idézi a Reuters hírügynökség a Neuralink alapítóját. Hozzátette, kutatóik most azon dolgoznak, hogy minél több olyan funkciót el tudjon végezni gondolatvezérelt módon a kísérleti alany, amelyet egy hagyományos számítógépes egeret használva el lehet érni.

Mint azt megírtuk, a Neuralink január végén ültette be agyi implantátumát az első emberi páciens fejébe. A cég célja, hogy implantátumai révén segítséget nyújtson a bénulással és egyéb neurológiai problémákkal küzdő emberek számára. Noha egy ilyen agy-számítógép interfész hatalmas technológiai előrelépést jelent, szakértők szerint számos etikai aggályt is felvet mind az alkalmazása, mind a Neuralink kísérleti programja átláthatóságának hiánya.

Borítókép: Getty Images

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: -1 °C

A pára- és ködfoltok feloszlása után általában derült vagy gyengén felhős, napos idő várható, de a délnyugati megyékben délelőtt még lehetnek felhősebb körzetek is. Csapadék nem lesz. Az északkeleti szelet a Tiszántúlon kísérhetik időnként élénk lökések.A legmagasabb nappali hőmérséklet 9 és 12 fok között valószínű, míg késő estére -2 és +6 fok közé hűl le a levegő. Anticiklon határozza meg időjárásunkat és az orvosmeteorológiai helyzetet, így fronthatás nem érvényesül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!