Fájdalomcsillapító nélkül nem fájna a fej?

Az Egyesült Királyságban több millió ember fejfájása teljesen megelőzhető lenne, ha nem szednének túl sok fájdalomcsillapítót, állítják brit orvosok.

A szakértők meglátása szerint sokan ördögi körbe kerülnek, mivel minél jobban fáj a fejük, annál több és erősebb fájdalomcsillapítót szednek, ami csak még jobban fokozza a fejfájásukat. A brit Nemzeti Egészségügyi Intézet (NICE) felhívásban figyelmeztette az egészségügyi szakértőket a túlzott gyógyszerhasználatból adódó fejfájás jelenségére, és ajánlásai között szerepelt az akupunktúrás kezelés is, mint fejfájás elleni módszer.

A túlzott gyógyszerhasználatból fakadó fejfájás ugyanolyan érzetet kelt, mint a közönséges fejfájás, vagy a migrén. Egyes tanulmányok eredményei szerint gyógyszerek okozta fejfájás az emberek körülbelül 1-2 százalékát érintik, de az Egészségügyi Világszervezet (WHO) felmérése szerint ez az arány elérheti akár az 5 százalékot is.

"Ez a jelenség valójában olyan, mint egy ördögi kör: amikor a fejfájás erősebbé válik, több fájdalomcsillapítót veszünk be, amitől csak még jobban fáj a fejünk, ezért még több gyógyszert veszünk be, amitől az állapotunk egyre csak rosszabbá és rosszabbá válik" - mondta Martin Underwood professzor, a Warwicki Egyetem Orvosi Karának kutatója, a NICE vizsgálóbizottságának vezetője.

A legtöbb gyógyszer okozta fejfájás egyszerű hétköznapi fejfájásból vagy migrénből indul ki, majd az otthoni gyógyszeres kezelés hatására válik a páciens állapota egyre súlyosabbá. "Bizonyos számítások alapján megállapítható, hogy ez a jelenség körülbelül minden ötvenedik embert érint, tehát csak az Egyesült Királyságban körülbelül egymillió emberről beszélhetünk, akinek a fájdalomcsillapítók szedése okozza a fejfájást" - tette hozzá Manjit Matharu, a brit Nemzeti Neurológiai és Idegsebészeti Kórház konzultáns neurológusa.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

Közepesen vagy erősen felhős ég mellett többórás napsütés valószínű. A Dunától keletre néhol futó zápor esetleg előfordulhat. A Dunántúlon az északi szelet élénk, időszakosan erős széllökések is kísérhetik, a Dunától keletre azonban gyenge marad a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 21 fok között várható.Késő estére 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Pénteken nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!