Ezek a migrénes fejfájás tünetei

Milyen tünetek jelezhetik előre a migrént, miben különbözik az egyszerűbb fejfájástól? Előre jelezhető valamilyen módon, ha közeledik a roham?

Váratlanul tör elő - vagy mégsem?

Egy amerikai felmérés azt mutatta, hogy csupán a migréntől szenvedők 4 százaléka volt képes arra, hogy pontosan megjósolja, mikor következik be az újabb migrénes roham, 20 százalékuk körülbelül 3 napos intervallumon belül tudta meghatározni. A napszakot, amikor a migrén lesújt, már a válaszadók 47 százaléka találta el. A legjobb eredménnyel (70 százalékos arányban) a migrénes fájdalom helyét tudták megjósolni.

Úgy tűnik tehát, hogy a következő roham idejét nehéz előre megjósolni. Azt viszont jó tudni, hogy vannak kiváltó tünetek, baljós előjelek, amelyeket ismernek az orvosok és betegek is, és legalább néhány órával a migrén kitörése előtt fel lehet készülni a fájdalomra. Nézzük tehát a baljós előjeleket!

Figyelem - roham várható!

A fejfájást megelőzi egy "figyelmeztető szakasz", melynek hossza pár óra, de akár pár nap is lehet. Ezalatt például hangulatváltozást, nyugtalanságot vagy letargiát, ásítozást, depressziós tüneteket vagy izgatottságot, étvágytalanságot, erős szomjúságot tapasztalnak a migrénesek. Ezt követi az aura fázisa, amely 5-től körülbelül 60 percig tart. Ekkor látászavar, neurológiai tünetek jelentkeznek.

Fejfájás vagy migrén? Töltse ki a tesztet!

Az aura jelensége (melyről az érintettek körülbelül ötöde számol be) közvetlenül a heves fejfájás előtt jelentkezik: a látászavart csillámló karikák megjelenéseként, változó lokalizációjú látótér-kiesésként, homályos látásként írják le a betegségtől szenvedők. Ezt tetézheti féloldali végtaggyengeség, zsibbadás , beszédzavar és szédülés. Ezek a tünetek körülbelül 10-20 percig állnak fenn, és a heves fejfájás kialakulásakor már nem észlelhetők. Előre jelezheti a migrént a hangok (hangos zaj) kerülése, a sápadtság, az émelygés.

Érdekes, hogy a Cincinatti Gyermekgyógyászati Központ kutatói összefüggést találtak a menstruáció és a migrén között. A lányok és fiatal nők arról számoltak be, hogy migrénes fejfájásuk általában a menstruáció előtti két nap és a menstruáció utáni három nap közti időszakban kezdődik. Tehát ha ebben az időszakban baljós előjeleket tapasztal a migrénes, akkor számítson egy közelgő rohamra.

Furcsa eredményt hozott az a kutatás is, amely azt vizsgálta, hogy van-e összefüggés a bőr érzékenysége és a kezdődő rohamok között. Kiderült, hogy a migrénes fejfájással küszködő emberek egy részének gyakran túlzottan érzékeny a bőrük, fájdalmat érezhetnek olyan hétköznapi tevékenységeik során, mint a fésülködés, a nyaklánc- és fülbevaló-viselés. Az Amerikai Neurológus Akadémia által végzett tanulmányban olvasható az is, hogy a bőr túlérzékenységének észlelése után a migrén további súlyosbodására, a fájdalom sűrűbb előfordulására panaszkodtak az érintettek.

A migrén tünete a lüktető fejfájás, hányinger, fény- és zajérzékenység

A migrén tünete a lüktető fejfájás, hányinger, fény- és zajérzékenység

A migrén tünetei

Leggyakoribb tünetek: lüktető fejfájás, fény- és zajérzékenység, hányinger, hányás és letargia. A migrénnek két fajtáját különböztetik meg: az aurásat és aura nélkülit. Az aurás migrén a betegek (vagy esetek) körülbelül 20 százalékára jellemző.

Az aura nélküli migrén tünetei közé tartozik a 4-72 óráig tartó fejfájás hányingerrel, hányással, illetve fény és hangérzékenységgel. Ezenkívül jelentkezhet a féloldali lokalizációjú fejfájás, , mely lehet pulzáló jellegű. A fájdalom lehet olyan erős, hogy a napi tevékenységet lehetetlenné teszi. Fizikai aktivitás fokozhatja a fájdalmat.

A migrén oka, tünetei, diagnózisa, kezelési módok

Maga a fejfájás hossza 4 óra és 3 nap között változhat. A betegségtől szenvedők az alábbi tünetekkel jellemzik a migrént: lüktető, elviselhetetlen, esetleg féloldali. Az szinte általános, hogy ilyenkor a migrénes sápadt, kerüli a hangos és fényes helyeket, émelyeg.

Jó tudni Azok a nők, akik gyakran szenvednek migrénes fejfájásoktól, sokkal inkább érzik magukat lehangoltnak, fáradtnak a hétköznapokban, mint nőtársaik - figyelték meg amerikai kutatók. A migrénesek 37 százaléka évente több mint 5 napot hiányzik a munkahelyéről (iskolából) a migrén miatt. A betegség által érintettek fele nem éjszakázhat, 40 százaléka nem ihat alkoholt. 58 százalékuk mondta azt, hogy a migrén a szexuális életét is hátrányosan érinti. Az aktív fázist követi az úgynevezett oldódás, ebben az időszakban gyakran jót tesz az alvás. A felépülés (vagy lábadozás) szakasza pedig napokig is eltarthat, jellemzi a "másnaposság érzése" vagy a "megsemmisülés érzés". Mindez gyakran hasonlít az első szakaszra - tehát olyan, mintha újra kezdődne az egész...

A két leggyakoribb migrénfajta (az aurás és az aura nélküli) mellett a szakirodalom ismeri még a gyermekkori periodikus szindrómát, a retinális (látóhártyát érintő) migrént, a szövődményes migrént, a migrén kiváltotta gutaütést és van egy olyan osztály is, hogy "valószínűsíthető migrén".

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

elhízás
Fogyasztószerek Magyarországon: ez az 5 gyógyszer érhető el ma az elhízás ellen – Mutatjuk, mit tudnak
rostbevitel
10 olcsó étel, amivel jó sok rostot vihetsz a szervezetbe – Ezek legyenek mindig a kamrában
hasnyálmirigy
Ebből tudhatod, hogy a hasnyálmirigyed már nem sokáig bírja
szemproblémák
Apró pöttyöket vagy úszó szálakat látsz a szemed előtt? Ez állhat a háttérben
demencia
Ennél a vércsoportnál nagyobb a demencia rizikója
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +11 °C
Minimum: +4 °C

Változó vastagságú és mennyiségű felhőzetre számíthatunk, majd északkelet felől elkezd vékonyodni a felhőzet. Elszórtan várható záporeső, amelyet jégdara, akár dörgés, villámlás is kísérhet. Az északi, északkeleti szél többfelé élénk lesz.Késő estére 3 és 8 fok közé hűl le a levegő. Egy kellemes, frontmentes tavaszi hét után ma hidegfront alakítja az orvosmeteorológiai helyzetet, ami az érzékenyeknél kellemetlen panaszokat okozhat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Narancs vagy paprika: melyikben van több C-vitamin? – Tedd próbára tudásod kvízünkben! Közismert, hogy naponta legalább ötször kellene zöldséget-gyümölcsöt fogyasztanunk. Azt is tudod azonban, hogy milyen tápanyagokat rejtenek növényi élelmiszereink? Kvízünk segítségével most tesztelheted a tudásod!
kvíz
A lenyelt rágógumi évekig a gyomorban marad: igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Számos tévhit és félreértés kering a köztudatban az emberi test működéséről és egészségünk megőrzéséről. Te felismernéd a leggyakoribb mítoszokat? Tedd próbára tudásod alábbi kvízünkben!