Elbutulást okozhat a sok fejelés

Akár demenciát is okozó agykárosodás jeleit fedezték fel kutatók egykori futballjátékosoknál, ami megerősíti azokat a félelmeket, amelyek szerint veszélyes lehet a labda rendszeres fejelése vagy a többiekkel való összeütközés a pályán.

Az volt az első ilyen jellegű kutatás. A tanulmány során hat elhunyt férfit is vizsgáltak, akik hosszú labdarúgó karrier után hunytak el demenciában szenvedve. Mindannyian erősek voltak a fejelésben.

foci
A futball a világon a legnépszerűbb csapatsport. Megvannak a veszélyei

Az eredmények alapján feltételezhető, hogy a profi labdarúgókat hosszú távon ugyanolyan kognitív problémák fenyegetik, mint a bokszolókat vagy az amerikaifutball-játékosokat. Szakértők szerint azonban további kutatásra van szükség ahhoz, hogy bebizonyítsák az egyértelmű kapcsolatot a demencia és a fejelés között. A kockázat azonban az alkalmi játékosok számára minimális.

"Bemutattuk, hogy ugyanaz a kórkép, amely előfordul volt bokszolóknál, előfordulhat néhány volt futballistánál is, akik demenciával küzdenek, de nyomatékosítom: csak nagyon kis számú játékost vizsgáltunk" - mondta Huw Morris, a University College London (UCL) neurológiai intézetének kutatója, a tanulmány társszerzője. "A vizsgált sportolók karrierjének átlagos hossza 26 év volt, ami több ezer órányi játékidő, több ezer órányi edzés és több ezer fejelés . Úgy gondolom, a szabadidőben focizóknál rendkívül alacsony a kockázat" - vélekedett a Morris.

A labdarúgás a világ legnépszerűbb sportága, és a kutatók szerint a fejsérülések kockázatát a játék előnyeivel összevetve kell mérlegelni. A foci hozzájárul a szív- és érrendszer egészségéhez , amely egyébként csökkenti a demencia kialakulásának esélyét is.

Az, hogy az emberi agy öreg korunkban már nem úgy teljesít, ahogy elvárnánk, nem újdonság. Az viszont csak most kezd tudatosulni a döntéshozókban, hogy ez nem személyes, hanem közegészségügyi és gazdasági kérdés. Részletek!

Az Acta Neuropathologica című tudományos lapban megjelent tanulmány elkészítéséhez a szakértők 14 visszavonult, demenciában szenvedő futballistát követtek figyelemmel, hatuk esetében megkapták a legközelebbi hozzátartozó engedélyét az elhunyt sportolók halála utáni vizsgálathoz is. A hatból négy sportoló agyában krónikus traumatikus enkefalopátiára (CTE), a demencia potenciális okozójára utaló bizonyítékot találtak. Mind a hatuknál az Alzheimer-kór jelei is mutatkoztak. A CTE gyakori egykori bokszolók esetében, progresszív memóriaromláshoz, viselkedésváltozáshoz és motoros (mozgásbeli) képességek csökkenéséhez vezet.

Az Angol Futballszövetség szerint további kutatásokra van szükség annak megállapítására, vajon a degeneratív agyi betegségek általánosabbak-e a volt focisták körében.

Forrás: MTI

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
hőségriasztás
Hivatalos: meghosszabbítják a hőségriasztást – Mikor lesz vége a kánikulának?
krónikus vénás elégtelenség
Jelek, hogy a láb vénái nem működnek megfelelően – Mutatjuk, mi a legelső tünet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +35 °C
Minimum: +16 °C

A szinte zavartalanul napos időt követően a késő délelőtti, déli óráktól délután főként az északnyugati, északi tájakon már egyre jobban szűrheti a napsütést az északnyugat felől felvonuló magasszintű felhőzet. Az Észak-Dunántúl fölé emellett gomolyfelhők is sodródhatnak, de ott is inkább csak a határvidéken fordulhat elő egy-egy zápor, esetleg zivatar. Másutt nem lesz csapadék. Napközben az északnyugati vidékeken időnként megélénkülhet a délies irányú szél, másutt többnyire gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.Délután általában 32 és 37, késő este többnyire 20 és 29 fok közötti értékekre számíthatunk. Hétfőn a légkörben zajló melegedés miatt melegfronti jellegű hatás érvényesül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.