Csokival elkerülhető az agyérgörcs

Egy új svéd kutatás szerint a csokoládé mértékletes fogyasztása férfiakban csökkenti az agyérgörcs kockázatát. Úgy tűnik, ez a legújabb, korábban kimutatott számos más előnye mellett.

A legutóbbi számában megjelent kutatás során a stockholmi Karolinska Intézet kutatói Susanna Larsson vezetésével több mint 37 ezer férfit követtek legalább tíz éven keresztül, és kimutatták, hogy a legtöbb csokoládét fogyasztó alanyokban 17 százalékkal alacsonyabb a stroke előfordulásának kockázata, mint azokban, akik egyáltalán nem fogyasztottak csokoládét.

A csokoládéban fellelhető flavonoidokat a korábbi kutatások a szívbetegség csökkent kockázatával, valamint a jobb mentális teljesítménnyel is összefüggésbe hozták. A kutatók szerint antioxidáns, véralvadásgátló, gyulladásellenes és koleszterincsökkentő hatása miatt a szív-érrendszeri megbetegedések ellen is védelmet nyújt.

Dr. Richard Libman, az amerikai Cushing Idegtudományi Intézet szakértője azonban a legújabb kutatás alapján nem küldené betegeit azonnal az édességboltba. "Az ilyen megfigyeléses vizsgálatok eredményivel mindig nagyon óvatosan kell bánni" - mondja a kutató. "Bár a kutatás kapcsolatot mutat a csokoládéfogyasztás és a stroke kockázatának csökkenése között, semmi sem utal ok-okozati összefüggésre." Ahhoz, hogy a stroke kockázatának csökkentését valóban alá lehessen támasztani, olyan randomizált kísérletet kellene végezni, amelyben az alanyok egy része csokoládét fogyaszt, a többiek pedig nem. Több évig kellene követni őket, hogy tényleg kiderüljön, vajon a csokoládé gyakorol-e ilyen hatást. Libman szerint arról sem szabad megfeledkezni, hogy a túlzott csokoládéfogyasztás még tovább súlyosbíthatja az Egyesült Államokban tapasztalható elhízás járványt.

Dr. David Katz, a Yale Egyetem prevenciós központjának igazgatója szerint azonban egyetért azzal, hogy a mértékletes csokoládéfogyasztás jót tehet a szívnek. Egyértelmű tudományos adatok igazolják a keserű csokoládé szívbarát hatását, és mivel a szívbetegség és a stroke kockázati tényezői nagyon hasonlók, logikusnak tűnik, hogy a csokoládé az agyérgörcs ellen is védelmet nyújthat.

A csokoládé kalória-, zsír- és cukortartalmát figyelembe véve azonban a vörös borhoz hasonlóan ez esetben is igaz a mondás: a több nem feltétlenül jobb. Jelenleg is folynak a kutatások az optimális csokoládé "dózis" meghatározására, addig azonban elfogadhatjuk, hogy körülbelül 30 milliliternyi, legalább 60 százalék kakaótartalmú csokoládé fogyasztása az ideális naponta.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
Szellemszéklet: mit jelent pontosan? – Ezt üzeni vele a szervezet
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +15 °C
Minimum: +5 °C

A délnyugati határ mentén napközben vékonyodik, és déli irányba levonul a felhőzet. Máshol többnyire napos idő várható fátyol- és gomolyfelhőkkel, de a gomolyok időszakosan jobban összeállhatnak. Kisebb eső, zápor főképp a délnyugati határ mentén előfordulhat, másutt kicsi a csapadék esélye. Erős, estétől néhol akár viharos lökések is kísérhetik az északkeleti szelet.A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 18 fok között várható. Késő estére 6 és 13 fok közé csökken a hőmérséklet. Gyenge fronthatás érvényesül, ami elsősorban a hidegfrontra érzékenyeket viselheti meg.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Pattanásra fogkrém: hasznos vagy árt? – Itt a nagy bőrápolási kvíz! A bőrápolással kapcsolatban rengeteg tévhit kering, amelyek akár árthatnak is a bőrünknek. Mutatjuk, mi ezekből az igazság.
kvíz
Kvíz: az UV-sugárzás a felhőkön is áthatol. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! A napsugárzás egyszerre nélkülözhetetlen és veszélyes: szükségünk van rá a D-vitamin-termeléshez, ugyanakkor komoly egészségügyi kockázatokat is hordozhat. Kvízünkből megtudhatod azt is, milyen tévhitek élnek vele kapcsolatban az emberek fejében.