Átmenetileg megváltoztatható, hogy melyik kezünket preferáljuk

Az agyra irányított mágneses impulzusokkal átmenetileg megváltoztatható, hogy melyik kezünket részesítjük előnyben - állítják tanulmányukban kaliforniai kutatók.

Mint Flavio Oliveira, a Kaliforniai Egyetem (Berkeley) munkatársa elmondta, az emberek naponta sok-sok alkalommal döntenek arról, amikor egy tárgy felé nyúlnak, hogy melyik kezükkel tegyék meg azt. Ez a kezesség: a balkezesek a bal, a jobbkezesek a jobb kezüket indítják el tudattalanul a megfelelő irányból érkező tárgy felé.

Balkezes eszközök Oliveira és kollégái 33 jobbkezes embert vizsgáltak tesztjeikben. A kísérletbe bevont embereknek olyan gyorsan kellett a nekik különböző irányból felkínált tárgyak után nyúlniuk, ahogy csak tudtak. Az önkéntesek a jobbról, valamint a testvonaluktól 15 fokot balra bezáró irányig túlnyomórészt a jobb kezükkel kaptak a tárgy után. Minél inkább oldalt helyezkedett el egy-egy tárgy, annál hosszabb volt a mozdulat reakcióideje - állapították meg az amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) hétfőn megjelent tanulmány szerzői.

Amikor a kutatók az önkéntesek agyának baloldali posterior parietális kérgét mágneses impulzusoknak tették ki, amivel átmenetileg beavatkoztak a bal agyfélteke ezen régiójának aktivitásába, a résztvevők a korábbinál mintegy 14 százalékkal gyakrabban használták az addig kevésbé preferált bal kezüket.

Amikor ugyanezt a kísérletet a koponya jobb oldalán végezték el, vagyis az agy jobb oldalát stimulálták, akkor nem tapasztaltak különbséget a kézhasználat preferenciájában.

Képgaléria: HáziPatika.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

Délelőtt a felhősebb tájakon szakadozik, csökken a felhőzet, ezt követően a több-kevesebb napsütés mellett a szétterülő gomolyfelhők következtében erősen felhős időszakokra is számíthatunk. Kevés helyen futó zápor esetleg előfordulhat. A Dunántúlon az északi szelet élénk, időszakosan erős széllökések is kísérhetik, a Dunától keletre azonban gyenge marad a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 21 fok között várható.Késő estére 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Pénteken nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!