A szélütés előjele

Az iszkémia azt jelenti, hogy az agy egy része nem kap elég vért, emiatt az adott terület oxigénellátása romlik, megszűnik, majd emiatt ideggyógyászati tünetek jelennek meg.

A TIA kifejezés egy rövidítés (transiens ischaemiás attack, átmeneti iszkémiás attak), amely az agyi véráramlás átmeneti zavarát jelenti. Következtében megtartott tudat mellett alakul ki a beszéd vagy a látás zavara, vagy akár bénultság. A jelenség a fenyegető szélütés előjelének tekintendő. Fő kritériuma, hogy a probléma ne tartson sokáig, hanem csak pár perces - maximum 15-20 perces - legyen, utána pedig az összes tünet szűnjön meg. Évente néhány ezer embernél jelentkezhet.

Az iszkémia azt jelenti, hogy az agy egy része nem kap elég vért, emiatt az adott terület oxigénellátása romlik, megszűnik, majd emiatt ideggyógyászati tünetek jelennek meg. Az érintett agyszövet nemcsak oxigént nem kap, hanem más tápanyagokat sem, hiszen azokat is a véráram szállítaná. Mindezt az emberi szövetek néhány percig képesek elviselni, utána elkezdődik a sejtelhalás - az agyszövet pedig különösen érzékeny az iszkémiára, a sejtelhalás itt különösen hamar megindul.

Zavartság, szédülés jelentkezhet
Zavartság,szédülésjelentkezhet

A TIA mögött nemcsak az agyi erek betegsége állhat, ugyanis vérrög a szívből is kerülhet az agyi erekbe. Ennek leggyakoribb oka a pitvarfibrilláció nevű szívritmuszavar, de állhatnak a háttérben egyéb olyan szívbetegségek is, amelyek vérrög-képződéssel járnak. Ezek a vérrögök kilökődhetnek a szívből, majd a véráram útján bekerülhetnek az agyba, ahol szerencsés esetben TIA alakul ki miattuk (mert a vérrög egy pillanatra megszorul egy agyi érben, de utána feloszlik, elsodródik). Rosszabb esetben az érelzáródás komolyabbá válik, és iszkémiás stroke alakul ki. Ez okozza a szélütések körülbelül 80-85 százalékát.

A TIA megtartott tudat mellett okoz beszédzavart, látáskiesést, zavartságot, szédülést, de jelentkezhet miatta átmeneti féloldali bénultság is. A legtípusosabb TIA az, amelynél az agyi mozgatókéreg területe szenved vérellátási zavart. Ilyenkor a beteg egyik oldala elzsibbad, elgyengül a mozgása. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy egyik oldali végtagjainak és azonos oldali szájzugának mozgása elmarad a másik oldalétól. Létezik olyan TIA is, amely átmeneti látásvesztéssel jár, és olyan is, amelynél átmenetileg az emlékek vesznek el. Később ezek a tünetek szintén elmúlnak, az érintett egészségesnek érzi magát.

Mivel a TIA előjele a stroke-nak, jelentkezése után haladéktalanul orvosi segítségre van szükség még akkor is, ha a tünetek teljesen megszűnnek. Ki kell ugyanis deríteni, hogy az átmeneti agyi vérellátási zavar milyen mechanizmussal alakult ki. Ehhez meg kell nézni az agyba futó négy nagy artéria állapotát: tisztázni kell, hogy nincsenek-e beszűkülve az erek. Utána képalkotó eljárásokkal meg kell bizonyosodni róla, hogy a beteg agyállományában nincs-e nyoma korábbi vérellátási zavarnak, néma infarktusoknak, szövetelhalásnak. Ha igen, akkor keresni kell, hogy a problémákat okozó vérrögök honnan származhatnak: az agyhoz vezető erekből, vagy esetleg a szívből? Ennek tisztázása fontos, mert a kezelést az okokból kiindulva kell megkezdeni.

TIA után az érintettek teljesen felépülhetnek, panaszuk nem marad vissza. A vérellátási zavar okát viszont ki kell deríteni, mert egy ismétlődő roham már súlyosabb lehet, komolyabb következményekkel járhat. Ne feledjük: az EKG képes kimutatni a pitvarfibrillációt, amelynek időbeni felismerése és kezelése megelőzheti a vérrögök agyba kerülését és az agyi embolizációt.

A TIA-ról további fontos információkat tudhatnak meg részletes cikkünkből a Betegségek A-Z rovatban !

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +29 °C
Minimum: +12 °C

Felhőtlen lesz az ég, csapadék kizárt. Az északkeleti, keleti szelet a Dunától keletre még az éjféli órákig élénk, északkeleten olykor erős lökések kísérhetik, majd a legtöbb helyen mérséklődik a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 10 és 18 fok között várható, de a hidegre hajlamos helyeken ennél több fokkal alacsonyabb, míg a nagyobb városokban, vízpartok közelében, magasabban fekvő helyeken kissé magasabb értékeket is mérhetünk. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.