A kismama túlsúlyának egyik következménye

A nők túlsúlya vagy elhízása várandósság alatt növelheti annak kockázatát, hogy a gyermeknél epilepszia alakul ki. A súlyosan elhízott nők gyermekeinek esetében 82 százalékkal volt magasabb a betegség jelentkezésének kockázata.

A stockholmi Karolinska Intézetben dolgozó Neda Razaz és kollégái az 1997 és 2011 között Svédországban született több mint 1,4 millió gyermek adatait megvizsgálva nézték meg, hogy milyen összefüggés van a várandósság első harmadában lévő nők testtömegindexe - BMI-je: a testmagasság és a testtömeg által kiszámított értéke - és a gyermekük epilepsziakockázata között - írta az EurekAlert című tudományos hírportál.

Az epilepszia az idegrendszer betegsége, amely görccsel kísért vagy görcs nélkül jelentkező rohamok egymás után következő megnyilvánulásaiból áll. Bővebben a betegségről az alábbi cikkünkben olvashat!

A kutatók az 1,4 millió gyermek közül 7592-nél (0,5 százalék) diagnosztizáltak epilepsziát 2012 végéig. A normális testsúlyú anyáktól született gyerekekhez képest a neurológiai betegség kockázata 11 százalékkal volt magasabb azoknál a gyerekeknél, akiknek az édesanyja túlsúlyos - 25 és 29 közötti testtömegindexű - volt a terhesség első harmadában.

Akár 82 százalékkal növelheti a betegség veszélyét

Az elhízottság első kategóriájába - 30-35 közötti BMI érték - tartozó nők gyermekeinek esetében 20 százalékkal, a második kategóriába - 35-40 közötti BMI érték - tartozó nőkéinél pedig 30 százalékkal volt magasabb az epilepszia kockázata. A súlyosan elhízott nők gyermekeinek esetében 82 százalékkal volt magasabb a betegség jelentkezésének kockázata.

A kismama testsúlya a gyermek egészségét is befolyásolja
A kismama testsúlya a gyermek egészségét is befolyásolja

A tanulmány készítői arra gyanakodnak, hogy a várandósság alatti túlsúly vagy elhízás növelheti a kockázatát annak, hogy sérül a gyermek agya, ami különböző idegrendszeri rendellenességekhez vezethet, de az is lehetséges, hogy az anya elhízása olyan gyulladást idéz elő, amely negatív hatással van a gyermek idegrendszerének fejlődésére. A szakemberek ugyanakkor rámutattak, hogy eredményeiket befolyásolhatta az adatok esetleges pontatlansága, továbbá elismerték, hogy az epilepszia oka - a genetikai és környezeti tényezők interakciója révén - összetettebb is lehet.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A fátyol- és átmenetileg megnövekvő gomolyfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, a nyugati országrészben erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon helyenként viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 18 és 24 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra