5 perc alatt felismerhető a demencia

Ötperces ultrahangvizsgálattal kideríthető a demenciakockázat még az előtt, hogy a kognitív hanyatlás tünetei jelentkeztek volna.

A demencia , avagy az időskori elbutulás egy tünetegyüttes, amely egyaránt kihat a kommunikációs és szociális készségekre, illetve a memóriára. A betegek egyre gyakrabban felejtenek el dolgokat: találkozókat, napirendet vagy éppen azt, hogy mit hová tettek néhány perccel azelőtt. Egy idő után már a korábban hétköznapinak számító tevékenységek elvégzése is problémát okozhat nekik. A betegség korai felismerésével jelentősen lelassítható az állapotromlás: ezt segítheti egy új felfedezés.

Teszt: így derítsük ki, érint-e a demencia Elég egy órát felrajzolnunk ahhoz, hogy kiderítsük, érint-e minket a demencia. Kattintson a részletekért!

Egy rövid vizsgálattal kimutatható a demencia

Egy nemzetközi kutatócsoport 2002-ben több mint háromezer ember nyaki véráramlását vizsgálta meg ultrahanggal, majd a következő 15 évben figyelte állapotukat: tesztelték memóriájukat és problémamegoldó képességüket. Az eredmények szerint a többi résztvevőhöz képest azoknál következett be a legnagyobb mértékű kognitív hanyatlás a következő tíz évben, akiknél az ultrahangos vizsgálattal a legintenzívebb érverést tapasztalták.

Korai felismerés mellett a demenciával járó állapotromlás lassítható
Korai felismerés mellett a demenciával járó állapotromlás lassítható

A kognitív hanyatlás gyakran a demencia első jele, de nem mindenkinél alakul ki demencia azok közül, akiknek a kognitív képességei gyengülnek. A University College London (UCL) által vezetett kutatás nyomán készült tanulmány szerzői bíznak abban, hogy eredményeik révén új lehetőség kínálkozik a kognitív hanyatlás és a demencia előrejelzésére. A kutatás eredményei emellett azt is alátámasztják, hogy a vérnyomás és a koleszterinszint kordában tartása, az egészséges étrend, a rendszeres testmozgás, a dohányzás mellőzése mind segíthet a demencia megelőzésében.

Scott Chiesa, a UCL tudósa hangsúlyozta, hogy a demencia több évtizedes károsodás eredménye, mire diagnosztizálják, már túl késő bármit tenni. "Minél korábban kell beavatkozni, ki kell dolgozni az eljárást, amivel meg lehet állapítani, hogy kik hajlamosak a demenciára, és őket kell megcélozni" - fűzte hozzá.

A kutatók most azt tervezik, hogy MR-szűréssel azt is megvizsgálják, vajon a résztvevők agyában bekövetkeztek-e strukturális és funkcionális változások, amelyek megmagyarázhatják kognitív hanyatlásukat. Azt is ki akarják deríteni, hogy a szűrés javíthat-e a demencia-diagnózison. A kutatás eredményeit az Amerikai Szívgyógyászati Szövetség (AHA) chicagói tudományos konferenciáján ismertették.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
A leggyakoribb hiba, amit sokan elkövetnek a magnézium használatakor
fogyást segítő gyógyszer
Új fogyasztó gyógyszer jön: a vércukorszintet is hatékonyabban csökkenti
rákkeltő ételek
Egyik kedvenc reggelink lehet a rák melegágya – Így csökkentheted a rizikót
étkezések ideje
6 étel, amelyet sokan rossz napszakban esznek – Ezért nagyon fontos az időzítés
máj
Ebből tudhatod, ha a májad már nem sokáig bírja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +10 °C
Minimum: +1 °C

A látási viszonyok fokozatosan javulnak, ezt követően nagyrészt felhős idő valószínű, több helyen - elsősorban a déli és keleti megyékben - hosszabb-rövidebb időre kisüthet a nap. Egyre kevesebb helyen - főként északkeleten - fordulhat elő gyenge eső, záporeső. Helyenként megélénkül a délies szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 8 és 14 fok között várható, de helyenként északon ennél több fokkal hidegebb maradhat az idő. Bár egy hidegfront közeledik felénk, alapvetően melegebb lesz, mint tegnap, így több tényező is okozhat kellemetlen panaszokat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Melyik jobb a fogaknak: a sajt vagy a karamell? Teszteld a tudásodat! A fogaink egészségének megőrzése nagyon fontos. Egyes ételek, italok és mindennapi szokások azonban jelentősen károsíthatják a fogzománcot és a szájüreg állapotát. Lássuk, mennyire vagy képben a kockázati tényezőkkel!
kvíz
Kakukkfű vagy borsikafű: melyik gyógynövényt látod a képen? Teszteld tudásodat! Tudod, milyen panaszokra jó a lándzsás útifű vagy a hársfavirág? Remek! De vajon képről is felismered ezeket a népszerű gyógynövényeket? Most kiderül!