Újabb 7 halálos áldozata van a H1N1-nek Magyarországon

Az év ötödik hetében hasonló volt az influenzaszerű megbetegedések száma, mint az előző héten. A figyelőszolgálatban résztvevő orvosok jelentéseinek alapján végzett becslés szerint a 2010. február 1-7. közötti héten az országban körülbelül 15 300 fő fordult orvoshoz influenzaszerű tünetekkel.

Így halt meg H1N1-ben a 21 éves kismamaHét halálesetet hoztak összefüggésbe a vírussal. Közülük ketten a tárgyhéten hunytak el, további öt, a 3. illetve a 4. héten meghalt betegekre vonatkozó információk utólagosan kerültek az Országos Epidemiológiai Központ nyilvántartásába. A meghaltak életkora 34-72 év között alakult, négy beteg a 30-59 évesek csoportjába tartozott, három beteg pedig 60 éven felüli volt. A hét közül öt beteg krónikus alapbetegsége miatt minősült az influenza szempontjából fokozottan veszélyeztetettnek (ketten krónikus légzőszervi betegség mellett fennálló diabetes és egyéb betegségek, ketten malignus betegség, egy fő pedig diabetes miatt). Egy 55 éves betegnél csupán az elhízás jelentett kockázati tényezőt, a hetedik beteg, egy 34 éves egészségügyi dolgozó esetében kockázati tényezőre a jelentés írásáig nem derült fény.

Az influenza A(H1N1)v fertőzéssel összefüggésbe hozható halálesetek száma 119-re emelkedett.

Hat területen (Fejér, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Somogy, Vas és Zala megye) emelkedett, kilenc területen csökkent, a fennmaradó öt területen nem változott az influenzaszerű megbetegedések előfordulási gyakorisága az előző héthez viszonyítva. Azon megyék közül, ahol nőtt a betegek száma, Somogy, Vas és Zala megye érdemes kiemelésre: 30 százalékkal többen keresték fel háziorvosukat influenzás panaszok miatt, mint a 4. héten.

Az influenza-aktivitás Pest megyében magas, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében mérsékelt, tizenhét megyében és Budapesten alacsonynak minősíthető.

Influenza

Az 5. naptári héten orvoshoz fordulók több, mint egynegyede gyermek volt. A betegek 21,8 százaléka a 15-24 éves fiatalok, 17,7 százalékuk a 25-34 évesek közül került ki. A 35-59 évesek aránya 24,2 százalék, míg a 60 éven felülieké 7,2 százalék volt.

A 2010. év 5. hetében influenza, illetve influenzaszerű megbetegedés miatt 236 főt vettek fel kórházba, 20 fő részesült intenzív ellátásban és 16 főnél vált szükségessé gépi lélegeztetés. A kórházi felvételek száma 25 százalékkal, az intenzív ellátást igénylő betegeké 40 százalékkal, míg a gépi lélegeztetést igénylő betegek száma 30 százalékkal csökkent az előző hetihez viszonyítva.

A kórházba utalt betegek 31 százaléka gyermek, 13 százaléka 15-29 éves fiatal volt, 38 százalék a 30-64 évesek, míg 18 százalék a 65 éven felüliek korcsoportjába tartozott. A kórházi felvételek gyakorisága változatlanul az 5 éven aluliak között volt a legmagasabb.

A légúti kórokozók előfordulásában az utóbbi hetekben tapasztalt influenzavírus dominancia csökkenése megállt, a mintavételezésre felkért orvosok által beküldött mintákban a héten azonosított légúti kórokozók között egyértelműen az influenza A vírus volt túlsúlyban.

Videó, animáció: HáziPatika.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Napos idő lesz kevés fátyolfelhővel, csapadék nélkül. Főként Borsodban és az Alföldön néhol megélénkül az északkeleti, keleti szél.Kora délután 9 és 13 fok között alakul a hőmérséklet. Késő estére -4 és +5 fok közé hűl le a levegő. Anticiklon alakítja időjárásunkat a hétvégén, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!