Nemsokára kiderül, hogy véget ért-e az influenza világjárvány

Még ebben a hónapban összeül a H1N1-influenza szakértőikből álló rendkívüli bizottság, hogy meghatározza, tetőzött-e a világjárvány.

Így halt meg H1N1-ben a 21 éves kismama "A WHO felkéri rendkívüli bizottságát, tartson megbeszélést a hónap második felében, hogy kiértékelje a helyzetet, és útmutatást nyújtson a WHO számára azzal kapcsolatban, vajon a járvány túl van-e a tetőpontján" - jelentette be Keiji Fukuda, a WHO főigazgatójának H1N1-influenzával kapcsolatos különleges tanácsadója. "Azt reméljük, hogy a legrosszabbon már túl vagyunk."

Az ENSZ egészségügyi szerve szerint az A(H1N1) influenzajárvány a világ nagy részén visszavonulóban van, és a jelek szerint átmeneti szakaszba került. Fukuda ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy a tavaly hirdetett világjárvány-riadót nem lehet egyik napról a másikra lefújni. A közeljövőben a "sertésinfluenza" különböző mértékben továbbra is terjedhet a világ minden részén, és bizonyos területeken helyi járványok alakulhatnak ki. A jelek például arra utalnak, hogy a pandémiás influenza most Nyugat-Afrikában ütötte fel a fejét. "Most látjuk a közösségi fertőzés első jeleit Szenegálban" - nyilatkozta Fukuda.

A WHO adatai szerint több mint 15.000 ember vesztett életét a járvány következtében világszerte azóta, hogy az A(H1N1) vírustörzs felbukkant Mexikóban és az Egyesült Államokban.

Magyarországon a meglepően magas szegedi újinfluenzás halálozások miatt indított vizsgálatokból az derült ki, hogy a 14 újtípusú H1N1-influenzával megfertőzött egyike sem volt beoltva.

Túl okos az influenza! Hogyan védekezhetünk?

"Egyértelműen megállapították a boncolási jegyzőkönyvek alapján, hogy mind a 14 beteg szervezetében jelen volt a H1N1 vírus" - jelentette ki Dr. Tompacz Zsuzsanna, az ÁNTSZ Dél-alföldi Regionális Intézet Epidemiológiai osztályának vezetője. Ahogy fogalmazott, "a halál oka viszont nem minden esetben tudható be egyértelműen ennek a vírusnak. Összesen csak 3-4 esetben fedezték fel a boncorvosok a vírusos tüdőgyulladás szövődményét." Hozzátette még, hogy "a kismamát kivéve, aki a rizikócsoportba tartozott és még fokozottabban szüksége lett volna az oltásra, valamennyijüknek súlyos, alap betegségeik is voltak. Náluk a H1N1 vírus hatására ezek az alap betegségek tovább súlyosbodtak. Ezekben az esetekben maguk az alap betegségek vezettek a halál kimeneteléhez".

A szezonális influenzajárvány viszont épp most kezd kialakulni Magyarországon: a laboratóriumi vizsgálatok igazolják a vírus jelenlétét.

A magyar vakcina az egyik legjobb a világon

"Patikai forgalomban kapható még vakcina a szezonális influenza ellen, de a veszélyeztetettek számára ingyenesen felvehető magyar FLUVAL A, B szezonális oltóanyag már elfogyott" - mondta el dr. Ócsai Lajos, az ÁNTSZ járványügyi főosztályvezetője. Információi szerint "a rizikó csoportba tartozók számára 1.300.000 adag állt rendelkezésre. Minden évben ennyit oltunk, az idén mind el is oltottuk. Ezzel a rizikócsoportba tartozók, akik be akarták magukat oltatni, mind védettek".

Azoknak pedig, akik rendelkeznek vakcinával, csak még nem oltatták be magukat, azt ajánlotta a főosztályvezető, hogy mindenképpen tegyék meg. Ahogy fogalmazott: "noha a védettség kialakulása két hét, mivel még az influenzajárvány időszakának, mely januártól májusig tart, csak az elején járunk, van értelme az oltásoknak".

"Nem ad védettséget a H1N1 elleni vakcina hagyományos influenzával szemben" - árulta el Ócsai. Elmondta, hogy "nem védettebb az, aki már kapott influenza elleni oltást, de a szervezet reagáló képessége gyorsabb a fertőzésnél, így nagyobb esélye van, hogy kevésbé súlyos lefolyással vészelje át a betegséget, mivel gyorsabban tud reagálni". Hozzátette, "a két vírus egyszerre nem fordulhat elő, egy időben ugyanis csak egy vírus tud szaporodni az emberi szervezetben. Amennyiben azonban halmozott, egymás utáni fertőzésekről van szó, sajnos a második után még nagyobb az esélye annak, hogy bakteriális szövődménnyel is számolni kell".

Így kell kezet mosni járvány idején

"Terhességük második felére az anyák immunrendszere annyira legyengül, hogy fokozottabban ki vannak téve a vírusnak" - emelte ki a szakember.

Mivel a gyerekeket fél éves korukig nem lehet oltani, az egyetlen mód, hogy a gyermek ellenanyaghoz jusson, hogyha az anya be van oltva. Ugyanis ez esetben megkapja az ellenanyagot az anyától a placentán keresztül, ami 6-8 hónapig kering a csecsemő vérében, védelmet nyújtva ezzel számára".

Kétes értékű beavatkozásoknak tartja a sóval gargalizálást, vitaminszedést, a változatos táplálkozást dr. Ócsai Lajos, mivel szerinte ezek nem képesek meggátolni, hogy valaki megfertőződjön. Ahogy fogalmazott, "enyhíthetik a betegség lefolyását, viszont ettől még az ember szervezetében a vírus tovább tud szaporodni, megfertőzve másokat". Véleménye szerint: "csak úgy lehet elvágni a vírus terjedését, ha megpróbáljuk, valahogyan átvészelni a betegséget, vagy ha beoltatjuk magunkat".

Copyright AFP [2010] / Translation Medipress

Videó: HáziPatika.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Napos idő lesz kevés fátyolfelhővel, csapadék nélkül. Főként Borsodban és az Alföldön néhol megélénkül az északkeleti, keleti szél.Kora délután 9 és 13 fok között alakul a hőmérséklet. Késő estére -4 és +5 fok közé hűl le a levegő. Anticiklon alakítja időjárásunkat a hétvégén, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!