Mire utal a sárga, piros vagy fekete orrváladék?

Ahogy a vizeletünk vagy a menstruációnk színe, úgy az orrváladéké is árulkodhat az egészségünkről. Mutatjuk, mi minden derülhet ki belőle.

Az orrváladék nem tartozik azok közé a dolgok közé, amelyeket szeretünk nézegetni, pedig érdemes lehet vetni rá egy pillantást – bizonyos állapotok, betegségek ugyanis hatással lehetnek a színére. Bár konkrét diagnózist önmagában az orrváladék színe alapján értelemszerűen nem lehet felállítani, a látottak segíthetnek annak kiderítésében, hogy mi a baj, merre érdemes vizsgálódni. A SELF szakembereket kérdezett arról, hogy melyik árnyalat mire utalhat.  

orrváladék, orrváladék színe
Árulkodó lehet az orrváladék színe. Fotó: Getty Images

Tiszta, átlátszó

Mint arra dr. Erich P. Voigt, a NYU Langone Medical Center fül-orr-gégészeti tanszékének docense rávilágított, az egészséges orrváladék tiszta, átlátszó és vizes állagú. Dr. Raj Sindwani, a Cleveland Clinic fül-orr-gégésze ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet, hogy hiába stimmelnek az említett paraméterek – ha az orrváladék a szokásosnál bőségesebb, az már problémát jelezhet. Ilyenkor ugyanis az orrunk valószínűleg megpróbál megszabadulni valamilyen, a szervezet számára kellemetlen dologtól, például allergéntől vagy irritáló anyagtól. Dr. Voight arról is beszélt, hogy amennyiben néhány napig tiszta, de bőséges orrváladék ürül, és emellett olyan tüneteink is vannak, mint a köhögés, a láz vagy az általános rossz közérzet, az enyhe felső légúti fertőzésre utalhat.

Zavaros vagy fehér

Zavaros vagy fehér, sűrű orrváladék, amelyet ráadásul nagyon nehéz kifújni, több okból is jelentkezhet – mondta Dr. Sindwani. Az egyik az allergia – például a poratka-allergia, amely egész évben előidézhet allergiás tüneteket –, de dehidratáltság is állhat a háttérben, az orrváladék ugyanis – még ha ez sokak számára furcsán is hangozhat – tükrözi a szervezetünk hidratáltsági szintjét. Az szintén elképzelhető, hogy megfertőződtünk valamivel, ami miatt az orrjáratainkban lévő szövetek begyulladtak; ez lelassítja a váladék mozgását, amelyet ráadásul fehérebbnek is láthatunk a szokásosnál.

Sárga vagy zöld

Amikor az orrváladék színe zöldre vagy sárgára vált, az azt jelenti, hogy elkaptunk egy fertőzést, ami immunreakciót váltott ki, és hatására megnövekedett a véráramlás a gyulladásos területen. Dr. Sindwani hangsúlyozta, vannak olyan fertőzésellenes sejtek, amelyek az adott kórokozó körül koncentrálódnak. Ezeknek a sejteknek, például a fehérvérsejteknek az együttes jelenléte okozhatja, hogy az orrváladék sárgának vagy zöldnek tűnik. A szakember hozzátette: nem igaz, hogy a váladék színe alapján 100 százalékos biztonsággal meg lehet mondani, hogy bakteriális vagy vírusos fertőzésről van szó. Az is ugyanolyan fontos, hogy a beteg hogy érzi magát, milyen tünetei vannak és mióta tart a betegség.

Rózsaszín, piros vagy barna

Bár nagyon riasztó lehet, ha a fent említett árnyalatokat látjuk a zsebkendőn, nem kell rögtön pánikba esni. Dr. Sindwani szerint a váladék jellemzően akkor lesz rózsaszín, piros vagy barna, ha valamilyen sérülés, trauma vagy irritáció érte az orrnyálkahártyát, és emiatt néhány apró ér megpattant. Ez legtöbbször olyankor következik be, amikor túl erősen és gyakran fújjuk az orrukat, ami károsíthatja az orr belsejét bélelő membránokat. A membránoknak egyébként az sem tesz jót, hogy télen a fűtés miatt nagyon szárazzá válik a beltéri levegő – szögezte le dr. Voight. A szakember ugyanakkor arra is figyelmeztetett, hogy amennyiben rendszeresen észlelünk vért az orrváladékban, mindenképpen forduljunk orvoshoz, hogy kizárhassuk a súlyosabb betegségeket.

Fekete

Fekete orrváladék általában dohányosoknál jelentkezik; a sötét árnyalatot a cigaretta égésekor keletkező káros anyagok magyarázzák – mutatott rá dr. Sindwani. De az is előidézheti a rémisztő színt, ha túlságosan ki vagyunk téve az olyan szennyező anyagoknak, mint a kipufogógáz. Gombás fertőzés ugyancsak állhat a háttérben, ez azonban rendkívül ritka, és általában csak nagyon beteg, legyengült immunrendszerű embereknél fordul elő, például kemoterápiás kezelés alatt álló rákos betegeknél.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A kevés gomolyfelhő és az észak, északnyugat felől érkező, helyenként meg is vastagodó fátyolfelhőzet mellett legalább többórás napsütésre van kilátás csapadék nélkül. A délies szél főként az Alpokalján megélénkülhet, máshol általában gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 22 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.